A Cerbona-leányok is beadják a kulcsot
Az anyacég Cerbona Zrt. után az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó, szintén székesfehérvári székhelyű Cerbona Trade Kft. ellen is felszámolás kezdődött, és további leányvállalatokra is ez a sors várhat - írta a Napi Gazdaság .
A Cerbona Trade 30 dolgozót foglalkoztatva 2010-ben 288 millió forint nettó árbevétel mellett már 346,9 millió forintos üzemi veszteséget produkált. A társaság árbevétele tavaly tovább csökkent, s a dolgozók száma is megfeleződött, de a Napi Gazdaság úgy tudja, hogy az adóssága nem éri el a 100 millió forintot.
Ádám Beáta, a hitelezőkkel szemben több mint 5,7 milliárd forintos adósságot felhalmozó anyacég, a Cerbona Zrt. felszámolását végző Agro-Alba Zrt. munkatársa a lapnak elmondta, miután a 2009-ben létrehozott, 100 százalékban a Cerbona tulajdonában lévő Cerbona Trade kizárólag a tulajdonos megbízásából végzett kereskedelmi feladatokat, sorsa már az anyacég felszámolásának tavalyi indulásakor megpecsételődött.
Úgy vélte, hogy a közeljövőben újabb két Cerbona-cég juthat a felszámolás sorsára: a Cerbona Gabona Kft. ellen már folyamatban van az eljárás, de ez várhat a Cerbona Karbantartó Kft.-re is. Arra ugyanakkor jó esély van, hogy több leányvállalat, például az Alba Kenyér Zrt., a jövőben önállóan működjön tovább.
A Cerbona Zrt. megmaradt vagyonelemei várhatóan húsvét után kerülnek ismét piacra, a meghirdetett ingatlanok között lesz a társaság jelenleg is működő, mintegy 90 dolgozót foglalkoztató székesfehérvári extrudálóüzeme - tudta meg a Napi. A jelenleg müzliszeleteket gyártó üzemet közel egy éve a Naponta Kft. működteti bérlőként.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)