Hévíz-Balaton Airport néven üzemel ezentúl a sármelléki repülőtér, amelynek új üzemeltetője a hévízi önkormányzat kizárólagos tulajdonában álló, újonnan bejegyzett társaság – közölte a város polgármestere. Papp Gábor közleménye szerint a cégalapításról Hévíz képviselő-testületének március 14-én meghozott döntését követően szerdán bejegyezte a Zalaegerszegi Törvényszék Cégbírósága a Hévíz-Balaton Airport (HBA) Kft.-t. A fürdőváros 100 százalékos tulajdonában lévő gazdasági társaság a sármelléki repülőtér üzemeltetésére jött létre.
Az önkormányzati tulajdonú társaságot a repülőtér területének tulajdonosaival, vagyis Zalavár és Sármellék önkormányzatainak egyetértésével hozták létre. Hévíz már korábban kinyilvánította azt a szándékát, hogy megfelelő körülmények között működtetné a jelenleg még FlyBalaton nevet viselő repülőteret. Hangsúlyozta, hogy a nyugat-magyarországi régió repülőteréről van szó, amelynek biztonságos működtetése nemcsak a fürdővárosnak, hanem az egész térségnek is turisztikai érdeke.
Egyelőre nincs minden részletében kidolgozva a működtetés menete, de nem kizárólag az idei szezonban, hanem hosszú távon kívánják üzemeltetni a leszállóhelyet, mondta Papp Gábor. A cégalapításra azért is szükség volt, hogy átvehessék a reptérrel kapcsolatos jogokat, mert a korábbi üzemeltetők felszámolás alatt állnak.
Idén 126 járat érkezése biztos Sármellékre, ezek túlnyomó többsége az április közepétől a hévízi Mutsch Ungarn Reisen által szervezett Lufthansa charter, amely hetente négy német nagyvárosba repül. A polgármester ennek kapcsán úgy fogalmazott: év közben már nagyon nehéz új járatokra szerződni, de folyamatosak és ígéretesek a most zajló tárgyalások, amelyekről további részleteket nem kívánt elárulni.
A polgármester reméli, hogy Hévíznek és térségének legalább 80 ezer vendégéjszakát jelentenek az ebben az esztendőben repülővel érkező utasok. A felszámolás alatt lévő reptérüzemeltetők eszközeit egyelőre bérlik a felszámolótól. Hogy megvásárolják-e a többször is eredménytelenül meghirdetett reptéri ingatlanokat és berendezéseket, az szintén a későbbiekben dől el.
Sármellék önkormányzata a múlt évben 15 millió forintot biztosított a sármelléki repülőtér akkori, állami hatóságok felé fennálló tartozásainak rendezésére. Az üzemeltető akkor a repteret és ingatlanjait 50-50 évre az önkormányzatoktól bérlő SCD Csoport cége, az FB Airport Kft. volt.
A FlyBalaton reptér utóbbi évekbeli bérlői és üzemeltetői jelenleg mind felszámolási eljárás alatt állnak. Az ír hátterű, 2004-től működő Cape Clear Aviaton Kft. ellen 2009-ben indult és azóta sem zárult le a felszámolási eljárás. A felszámoló Vectigalis Zrt. az SCD Csoport érdekeltségének, az FB Airport Kft.-nek adta bérbe a repülőteret, amely tavaly az újonnan létrejött, és az SCD balatoni érdekeltségeit átvevő, zalaegerszegi székhelyű Turisztika Hungária Kft.-hez került.
Időközben az SCD Group Zrt. átalakult, jogutódja az Aviation Group Zrt. lett, amelynek székhelyét Sármellékre helyezték át. A társaság azonban tavaly augusztusban ugyancsak felszámolás alá került, az eljárást szintén a Vectigalis Zrt. folytatja, amely legutóbb március 8-án hirdette meg értékesítésre az Aviation Grouppal szembeni követelésállományt 975 millió forintért.