Egyre több a fodrászcég

2012.03.27. 14:53

Divat lett fodrászattal és szépségápolással tevékenykedő céget alapítani, legalább is évek óta nem működött ennyi társaság a piacon. Idén még a tavalyi csúcsnál is többen vághatnak a szépségüzletbe, írja a gazdaság.hu.

Tavaly a fodrászcégek 2 százaléka ellen indult felszámolási eljárás, és majdnem kétszer ennyi ellen végelszámolás. Idén – az eddigi adatok alapján – hasonló számok várhatóak. Év közben 84 vállalkozás szűnt meg, év végén 3688 cég működött. Egyre többen lépnek a piacra, tavaly 284 társaság alakult, idén az első három hónapban pedig már 197, így nem kizárt, hogy akár 800 új cég is megjelenhet ezzel a tevékenységgel. Nem csak a cégalapítások terén született rekord, végrehajtás sem indult még soha ennyi, mint tavaly, összesen 284.

Tavaly 7400-an dolgoztak a fodrász- és kozmetikai cégeknél, jelenleg ez a szám jóval alacsonyabb, nem éri el a 6700 főt. A társaságok összárbevétele 2010-ben csaknem elérte a 20 milliárd forintot, veszteségük meghaladta az egymilliárd forintot. A 2009-es adathoz képest ez mégis nagy előrelépésnek számít, akkor negatív eredményük 5,4 milliárd forintot tett ki. A vállalkozások követelésállománya két éve 2,7 milliárd forintra rúgott.

Egyre több fodrászat és kozmetika kínálja szolgáltatásait valamelyik kuponos cégen keresztül, jelentős árkedvezménnyel. Ezzel kapcsolatban megoszlanak a vélemények, miután egy adott szolgáltatás anyagköltsége fix, s ha ez alá mennek az árral, az a minőség rovására is mehet. Ugyanakkor nem biztos, hogy az akcióvadász ügyfelekkel megnövekedett forgalom később is fennmarad, már a nem kedvezményes díjtételt használva.