Lázárnak is tetszenek Bajnaiék ötletei
Támogathatónak nevezte Lázár János a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által létrehozott Haza és Haladás Közpolitikai Alapítvány mélyszegénységet csökkenteni igyekvő javaslatainak egy részét egy tegnapi, ellenzéki politikusokkal közös beszélgetésen - írja a Napi Gazdaság.
A Fidesz frakcióvezetője egyetértett az óvodáztatási támogatás összegének növelésével és azzal, hogy a folyósítását feltételekhez - a gyermek óvodába járásához és a szülők foglalkozásokon való részvételéhez - kössék, illetve helyeselte, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek szüleit az állam utazási kedvezménnyel támogassa azért, hogy eljussanak a korai fejlesztési lehetőségekhez.
A harmadik javaslatról - egy új, feltételekhez kötött, rászorultsági alapú segély bevezetéséről - viszont a frakcióvezető azt mondta, kétséges, hogy a társadalom elfogadná-e, hogy az állam a jelenleginél több pénzt fordítson segélyezésre. Bajnai elmondta, hatékony, átlátható, de szolidáris és méltányos támogatásokra van szükség a szociálpolitikában, a volt kormányfő szerint azonban bár ez lenne a közbizalom alapja a társadalompolitikában, Magyarországon e szempontok egyre kevésbé érvényesülnek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)