A temetők telekadómentesek lesznek
Az Országgyűlés hétfői döntése értelmében május közepétől nem kell építményadót fizetni a háziorvosi rendelők után, a temetők pedig telekadómentesek lesznek.
A parlament 232 igen, 74 nem szavazattal és egy tartózkodás mellett fogadta el a helyi adókról szóló törvény módosítását, amit a fideszes Kósa Lajos és frakciótársa, Dancsó József kezdeményezett.
A Fidesz március elején terjesztette az Országgyűlés elé a jogszabály módosítására tett javaslatát, amiben még az összes állami vagy önkormányzati feladatot ellátó egészségügyi intézményt mentesítette volna az építményadó alól. A fideszes Láng Zsolt módosító indítványát elfogadva azonban a parlament úgy döntött, hogy az építményadó-mentesség csak az önkormányzatok területi kötelezettségét ellátó háziorvosokat, házi gyermekorvosokat és fogorvosokat illeti majd meg, kizárólag az alaptevékenységükhöz használt ingatlanaik után.
A temetők telekadó-mentességéről szóló passzus egy fideszes, zárószavazás előtti módosító indítvány elfogadásával került a törvénybe. A kormánypárt indoklása szerint a temetőkhöz tartozó földterületeknek azért kell kikerülniük a telekadó hatálya alól, hogy a szolgáltatók a telekadó-fizetési kötelezettségükből fakadó többletterheiket ne hárítsák át a lakosságra.