Megegyezik a várakozásokkal az infláció
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a szerdán publikált márciusi inflációs adat megegyezett a jegybanki szakértők várakozásával. Az MNB elnöke ezt szerdán este, a Budapesti Corvinus Egyetemen mondta, hozzátéve: a januári-februári adatok alapján a vártnál erősebben gyorsult az infláció az idei év elején. Ennek oka elsősorban az volt, hogy az áfa-emelés az előzetesen vártnál nagyobb mértékben begyűrűzött az árak alakulásába, emellett jelentősen hatottak olyan költségsokkok, mint az olaj, vagy a mezőgazdasági termékek árának alakulása – tette hozzá.
Simor András elmondta: az indirekt adók közvetlen hatásainak kifutásával, és ezeknek a költségsokkoknak a lecsengésével 2013 elején elérhető az inflációs cél, feltéve, hogy újabb állami adóemeléseket nem léptetnek életbe.
Az MNB szakértői az idén a gazdaság alakulását tekintve stagnálást, 2013-ban pedig visszafogott gazdasági növekedést prognosztizálnak. Simor kiemelte, hogy a mostani körülmények között, főleg az ország magas devizaadóssága miatt monetáris lazításra nincs lehetőség.
Kérdésekre válaszolva elmondta: az MNB 2001 óta azon az állásponton van, hogy az országban minél előbb be kellene vezetni az eurót, ez több szempontból is Magyarország érdeke. Ezt azonban csak úgy szabadna meglépni, hogy Magyarország tartósan és kellő biztonsággal meg tudjon felelni az euró bevezetéséhez szükséges feltételeknek, a maastrichti kritériumoknak – tette hozzá.
Az a válságban egyértelművé vált, hogy azok az országok, amelyek csak a belépéskor, és rövid ideig, neccesen tudják csak teljesíteni az eurózónába való belépés előfeltételeit, nagy árat fizetnek érte – húzta alá Simor András.