Algatelepek által működtetett plazmaerőmű épülne 16 milliárd forintból az algyői Jura Ipari Parkban, magyar és orosz pénzből. Az ipari hulladékot és biomasszát átalakító üzem a jelenlegi technológiákhoz képest környezetbarát, írja a délmagyar.hu.
Az erőmű szén-dioxid-gázzal működne, amit a környezetében telepített 4 hektáron elterülő algaszigetek biztosítanának. A szén-dioxidot egy turbina forgatná meg: a végtermék a minimálisan kibocsátott szén-dioxid mellett ipari áram és üvegesedett bazalt lenne.
A keletkező ipari áramot a Jura-park vállalkozásai helyben fel tudnák használni, míg az üvegesedett bazalt az útépítés alapanyaga lehet. A plazmaerőmű 1 év alatt 33 ezer tonna hulladékot tudna feldolgozni, prototípusnak szánják: a technológia iránt Romániából, Szlovákiából és több afrikai államból is érdeklődnek. A konferencián a magyar és orosz szakembereken kívül spanyolok is részt vettek. Az erőműnek már kijelölték a helyét, megvan az engedélyezési terv, és a technológiát is levédették már. Megépítéséhez sok pénzzel járulnának hozzá az oroszok is, de a többi potenciális befektető arra vár, hogy a magyar állam kiemelt projektté tegye a plazmaerőmű építését. Az építés 1000 embernek adna munkát, emellett 100 környékbelit is tudna foglalkoztatni. Számítások szerint a működési költség 15 év alatt 39 milliárd forintba kerül – a beruházás nagyjából 6 év alatt térülne meg.