Az NFA ad állami földet a Start programhoz
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a közfoglalkoztatási programok elindításhoz, eredményes végrehajtásához a kijelölt területeket átmenetileg megbízási szerződés keretében biztosítja az önkormányzatok számára - közölte az NFA szerdán.
A földalapkezelő tájékoztatása szerint a vonatkozó kormányrendeletben foglaltaknak megfelelően 165 településen mintegy 1400 hektár hasznosítatlan területet jelölt ki az önkormányzatok programjának megvalósításához.
A Belügyminisztérium által kiírt pályázat eredményeként a kormány döntésének megfelelően a határozott időre szóló közfoglalkoztatási célú ingyenes vagyonkezelési szerződéseket az NFA köti meg az előírásokat teljesítő önkormányzatokkal.
Közleményében az alapkezelő kiemeli: a kormányprogram kiemelt pontja a munkahelyteremtés, ezen belül a közfoglalkoztatás. A program végrehajtásához állami földterületekre van szükség, a magyar állam nevében a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet a kapcsolódó támogatást folyósító Belügyminisztériummal és a települési önkormányzatokkal történt előzetes egyeztetés alapján jelöli ki a használatba adható területeket.