Magyarország és az Európai Unió jelene és jövője - ezzel a címmel tartottak panelbeszélgetést a Századvégnek a kormány két évét értékelő konferenciáján csütörtökön.
Pogátsa Zoltán, a Nyugat-Magyarországi Egyetem docense a beszélgetésen elmondta, nincs egységes narratívája az Európai Uniónak, az ma is inkább egy kormányközi, mint nemzetek közötti együttműködést jelent. "Ahányan vagyunk, annyifélét látunk bele" - mondta. Szerinte azok a kulcskompetenciák, amelyek egy ország versenyképességét meghatározzák, még mindig hazai kézben vannak. Európa országai egymás piacait hódítják el, a versenyképesebb országok nyernek a közös piacon.
Pogátsa hangsúlyozta, versenyképesség szempontjából meghatározó a foglalkoztatás, a ledolgozott munkaórák száma és a termelékenység. A magyar foglalkoztatás a végén van az európai sornak, de rengeteg munkaórát dolgoznak, miközben a termelékenységünk alacsony. "A foglalkoztatást növelni kell, a munkaórák számát azonban csökkenteni" - vélte.
![Csaba László és Pogátsa Zoltán](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/297/2975/29759/2975974_1aa18d3f2c7f72052ccf60d04f4e33c5_wm.jpg)
"Az Európai Unió egy részvénytársaság" - vélte Csaba László, majd hozzátette, ebbe beladtuk a nemzeti szuverenitásunk egy részét, ugyanakkor nem az egészét. Szerinte nagyon veszélyes dolog az, ami napunk közéletét jellemzi: egyre több felől hallani, hogy van élet az unión kívül. A CEU professzora úgy vélte, Magyarország gazdaságának nyitottsága a Benelux államokéhoz mérhető, fontos, hogy a magyar döntéshozók tudatosítsák: egyedül nem megy. Kifejtette: a következő időszakban dolgozni kell azon, hogy megértsük, hogy a közös ügyekből mik azok, amelyek a mi érdekeink is. Az unió által elvárt költségvetési fegyelem például saját érdekünk is.
Heim Péter a Századvég Gazdaságkutató Zrt. elnöke a penelbeszélgetésen arról beszélt, a jelenlegi európai válsághelyzet nem tekinthető kivételesnek. "Válság mindig volt, mindig lesz" - mondta. Szerinte a mastrichti kritériumok nem kezelték megfelelően, kikényszeríthetően a külső egyensúly kérdését, jelenleg ennek a következményeit látjuk. Szerinte a jövőben nagyobb hansúlyt kap majd a fiskális fegyelem. Kifejtette, egy országnak saját stratégiát kell követnie, de az unión belül. "Mi vagyunk a saját sikerünk kovácsai, de szükségünk van az Európai Unióra, az unió forrásai nélkül ma nincs beruházás" - hangsúlyozta, szerinte sok dologban példát vehetnénk Németországról.
![Schöpflin György, Heim Péter és Csaba László](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/297/2975/29759/2975980_719931e8fdd698cdba370f991530f55a_wm.jpg)
Schöpflin György az Európa Parlament képviselője a Századvég konferenciáján kifejtette: az unión belül szaporodnak a törésvonalak. Szerinte újratermelődik a nagyon régi, nyugat-kelet törésvonal. Ez kívül él még egy másik törésvonal is, a nagy államok és kis államok között, van egy törésvonal észak és dél között is.
"Nagyon sok trend inkább nemzetállami, mint európai. Hogyan lehet valaki egyszerre magyar állampolgár és európai állampolgár?" - vetette fel Schöpflin. Szerinte lehetetlen elvárni az emberektől, hogy egyszerre azonosuljanak a nemzetállamukkal és Európával. "Én mindig intergrációpárti voltam, de ennek a legitimitása nagyon gyengül" - mondta Schöpflin.
Szerinte nem fog leállni az európai vihar Magyarországgal kapcsolatban, ősszel újra erősödni fognak a hazán elleni hangok. A képviselő úgy véli emögött elsősorban politikai okok húzódnak meg, Magyarország fontos eszköz az európai baloldal kezében.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)