Új jegybanktörvénnyel állna elő a kormány
Két héten belül szavazhat a parlament a jegybanktörvény módosításáról, de nem arról, amelyik jelenleg a képviselők előtt van. A kormány ugyanis egy új javaslatot terjeszt hamarosan az Országgyűlés elé, mondta a Népszabadságnak Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.
A politikus sajtótájékoztatóján kijelentette, szeretné, hogy a jövőben a zárószavazás előtti módosító indítványok beadása legyen olyan ritka a T. Házban, mint a fehér holló. Ez nem az első alkalom volt az elmúlt napokban, hogy Rogán Antal a törvénykezési gyakorlat megváltoztatását szorgalmazza.
Ha egy törvényt az utolsó pillanatban kell módosítani, az arra utal, hogy a törvény előkészítésével, az arról folytatott egyeztetéssel valamilyen baj van, az egyeztetést a legutolsó pillanatra hagyták. "Én ezzel nem értek egyet" – mondta a Fidesz frakcióvezetője.
Rogán Antal arra a kérdésére – miszerint az elfogadható-e, hogy a jegybanktörvény-módosítás esetén a zárószavazás előtt terjesztenek be érdemi módosító indítványokat – úgy reagált: ez nem lenne helyes.
A Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítását a kormány nevében Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyújtotta be az Országgyűlésnek tíz napja. Eszerint kikerülne a törvényből az a paragrafus, hogy a Magyar Nemzeti Bank megküldi a monetáris tanács napirendjét a kormánynak, és a kormány képviselője szavazati jog nélkül részt vesz a monetáris tanács ülésein. Szintén kivennék a törvényből azt a bekezdést, amely a monetáris tanács tagjainak súlyos kötelezettségszegés esetén történő felmentését szabályozza, valamint azt, amely a monetáris tanács megszűnéséről rendelkezik az euró magyarországi bevezetése esetén.
Az Európai Központi Bank szerint a Magyar Nemzeti Bankról szóló módosított törvényjavaslat továbbra sem oldja fel az MNB függetlenségével kapcsolatos aggályokat. Az EKB továbbra is aggályosnak tartja, hogy a monetáris tanács tagjainak száma változtatható, és kinevezhető egy harmadik alelnök.
A múlt héten nem került sor a zárószavazásra, mivel Varga Mihály IMF-főtárgyaló tárca nélküli miniszter kérte annak elhalasztását. – Varga Mihály "diplomáciai előcsapást tesz", nyilván egyeztet az IMF-fel, az EU-val és az EKB-val is a lehetséges módosításról, és azt követően teszi le a kormány asztalára a javaslatot – mondta munkatársunknak egy fideszes politikus.