Géza
1 °C
16 °C

Szeretjük a SZÉP-kártyát

2012.06.20. 14:46

Május végéig 32 milliárd forintot töltettek fel Széchenyi Pihenő Kártyára (SZÉP-kártya) a munkáltatók, ami több, mint amit korábban az egész évre kalkuláltak - közölte az Országgyűlés Sport- és turizmusbizottságának szerdai ülésén a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) főosztályvezetője.

Nemes Andrea elmondta: május végéig 633 ezren igényelték a kártyát, és a tárca várakozásai szerint az év végére elérhető a 800 ezer és 1 millió közötti kártyabirtokos.

A munkáltatók április végéig 28 milliárd, május végére pedig 32 milliárd forintot töltöttek fel a kártyákra. Ezzel az idénre várt 30 milliárdot már túllépték, az NGM most azzal számol, hogy az év végére a feltöltés eléri a 40-45 milliárd forintot.

A főosztályvezető kiemelte, hogy ebben az évben a kártyára kedvezményes adózás mellett utalható éves keretösszeg 450 ezer forint a tavalyi 300 ezer helyett.

A pénzből április végéig 2,6 milliárd, május végéig pedig már 5,2 milliárd forintot költöttek el turisztikai szolgáltatásokra. Ebből 3,7 milliárdot vendéglátásra, 1,1 milliárdot szálláshelyekre és 400 millió forintot a szabadidő alszámla keretére. A főosztályvezető emlékeztetett arra, hogy szálláshelyekre a vendéglátás alszámlából is lehet költeni.

Az adatok szerint május végéig 16 ezer munkáltató adta dolgozóinak ezt a juttatást, az elfogadóhelyek száma húszezer körül volt.

A nemzeti védjegyrendszer turizmusban történő bevezetése kapcsán Nemes Andrea elmondta: a szálláshelyek önminősítésén alapuló korábbi minősítések nem voltak megbízhatóak. A vonatkozó jogszabály 2012. június 30-ig ad lehetőséget a korábban megszerzett besorolási kategóriák használatára.

A szállodákra vonatkozó védjegyrendszert ismertetve Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára elmondta: a Hotelstars Union által kidolgozott követelményrendszer alapján eddig 11 ország 18 ezer szállodája minősíttette magát, de folyamatban van újabb országok csatlakozása. A minősítési rendszer 270 feltétel teljesítésén alapul, tehát megbízható minőséget garantál a vendégeknek.

Magyarországon a több mint 800 szálloda közül eddig 225 szerzett minősítést, amelyek a hazai szállodai kapacitás csaknem 40 százalékát adják. A nemzeti védjegy megszerzése nem kötelező, de ha egy szálláshely minősítést használ, csak a Hotelstarst alkalmazhatja.