Az év végéig érvényben lévő adóamnesztia a hivatalos adatok szerint eddig 35 milliárd forintot csábított haza, írja a Népszava. Szakértők véleménye szerint ahhoz, hogy még több offshore cég hozza vissza Magyarországra vagyonát, több bizalomra lenne szükség, mert a tapasztalatok szerint ezek a kísérletek idehaza és külföldön egyaránt ennek hiánya miatt hiúsultak meg.
A lap felidézi: a 2010-ben meghirdetett adóamnesztia szerint a magánszemélyek 10 százalékos adó megfizetése után törvényessé tehetik az offshore-forintokat, és 10 százalékra csökkent a társasági adó kulcsa is, ráadásul a közbeszerzési pályázatokról kizárták az offshore-cégeket. Az adóamnesztiával év végéig élhetnek a pénzüket külföldre, offshore cégekbe menekített magánszemélyek. Úgy tűnik, a kormány ezt a határidőt nem kívánja meghosszabbítani.
Vadász Iván adószakértő azt mondta a lapnak: ahhoz, hogy többen hazahozzák a külföldi számlákon tartott pénzeket, annak a biztos tudatára lenne szükség, hogy később sem lesz következménye annak, amit tettek. A jogszabály az amnesztiát elméletileg kimondja ugyan, ám mégis vannak benne olyan zavaró mondatok is, mint hogy az adóamnesztia nem vonatkozik a bűncselekményből származó pénzekre - mondta Vadász Iván, aki megemlítette, ha egy magánszemélynek külföldi cégben van pénze, az önmagában nem bűncselekmény, de ha ebből a cégből osztalékot kap, amit a saját vagyonaként használ, és a személyi jövedelemadójában nem tünteti azt fel, az már bűncselekmény.
A lap felidézi: korábban egyébként a Gyurcsány-kormány is próbálkozott az offshore cégek haza csábításával, és Németországban is voltak erre kísérletek, ám Vadász Iván szerint ezek minden esetben a bizalomhiány miatt hiúsultak meg. Ezt erősítette meg Lattmann Tamás nemzetközi jogász is egy nyilatkozatában, arról beszélt, hogy a gazdaságtörténetben kevés az átütően sikeres offshore-sztori, legtöbbször nem tudnak a kormányok komoly eredményeket felmutatni, illúzió ilyenre számítani. Lattmann szerint nem is az lenne az igazi eredmény, ha visszakerülne Magyarországra több százmilliárd forint, hanem hogyha azok a cégek, amik visszatelepülnek, ugyanolyan gazdasági aktivitással működnének itthon is, mint külföldi bejegyzésük időszakában. Így a gazdasági növekedésre és a jövőbeli adóbevételre is pozitív hatással lehetne egy ilyen lépés.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)