Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Csak csődveszélyben kell nekünk az IMF

2012.08.09. 08:38
600 milliárdos lyukat lát a költségvetésünkben az IMF, ekkora lyukat már nem lehet unortodox lépésekkel betömni. Az OTP szerint belátható ideig nem lesz megállapodás, hacsak nem kerülünk megint csődközelbe.

Az IMF képviselőivel lezajlott előzetes tárgyalások, mint azt megírtuk, főként az ország várt 2012-13-as makrogazdasági és fiskális pályájára koncentráltak. A költségvetés alapos vizsgálata után azonban az IMF komoly eltéréseket talált az általa számoltakhoz képest.

Több forrásunk is azt mondja, hogy az EUIMF páros 4-4,2 százalékos GDP-arányos deficitet számolt 2013-ra a jelenlegi, már júliusban elfogadott költségvetésből kiindulva. A 2,2 százalékos deficitcélhoz képest ez 550-600 milliárd forintos kiigazítást követel meg úgy, hogy jegybankot érintő tranzakciós illetéket sem fogja elfogadni a Valutaalap (csak ez 100 milliárdos nagyságrendű tétel lehet).

Az OTP elemzői szerint ez a jelentős különbség lesz a következő tárgyalási forduló fő témája. Amennyiben a kormányzat már szeptemberben folytatni szeretné a tárgyalásokat, javaslatot kell tenniük az IMF által talált rés befoltozására.

Van egy kis gond

Pápa Levente, az OTP devizastratégája ezzel kapcsolatban három dologra is felhívta a figyelmet aktuális elemzésében. Egyrészt a parlamenti nyári szünet miatt nagyon rövid lesz a rendelkezésre álló idő, ami megnehezíti a döntéshozatalt. Másrészt ez a 600 milliárd akkora összeg, amit már nem fog tudni a nem-hagyományos eszközeivel összeszedni a kormányzat, a gazdaságpolitikai váltást pedig csak a nagyon komoly piaci nyomás idézhetne elő.

Mi lehet a komoly piaci nyomás?

  • Ha az ÁKK nem tudja értékesíteni a tervezett mennyiségeket az aukciókon
  • Ha az eurózóna perifériális adósságválsága súlyosbodik és a külföldi finanszírozás bizonytalanná válik
  • Amennyiben a jelenlegi, fejlődő piacok kötvényei iránti jelentős keresletet eredményező, hozamvadász magatartás megszűnik és a fejlődő piaci kötvények iránti kereslet visszaesik
  • Ha a bizalom hiánya a forinteszközök jelentős leértékelődését eredményezi, a bankszektor stabilitását is veszélyeztetve

Mindezek mellett nem tiszta sor még a túlzottdeficit-eljárás ügye sem. Az új 2013-as költségvetésünk ugyanis jelentősen eltér az utolsó bizottsági előrejelzéstől, és a következő felülvizsgálat szeptemberben lesz. Ha nem mutatunk nekik hihető és fenntartható költségvetési tervet, akkor újra veszélybe kerülnek az uniós forrásaink.

Az IMF-fel csak akkor folytatódhatnak a tárgyalások, ha a 600 milliárdos költségvetési lyukra tudunk nekik mondani valami megnyugtató megoldást, bár a Magyar Nemzet szerint jövő hétre már prezentáljuk is az új költségvetésünket. Meglepő lenne, ha ennyi idő alatt ilyen jelentős változtatást tudnánk hozni, mindenesetre ha ezt elfogadnák, akkor a tárgyalások következő szakaszában a növekedés témája kerülhet fókuszba.

Itt olyan ismert problémákról fognak vitatkozni, mint a közösségi közlekedés, a közszférában dolgozók magas aránya, a bankrendszerrel való kormányzati kapcsolat az egykulcsos adó illetve a potenciális vagyonadó vagy a társasági adó emelése.

A hiányt kell megnyugtatóan rendezni

Peter Attard Montalto a Nomura feltörekvő piaci elemzője szerint szokatlan, hogy már a tárgyalások elején módosítás történik, hiszen a hitel feltételeként meghatározott intézkedések a MNB-s tranzakciós illetéknél jóval nagyobb volumenűek, írja a Portfolio. A kormányon a változtatás ellenére továbbra is ott lesz a nyomás, hogy a költségvetési hiányt tartsa, ehhez pedig megfelelő intézkedéseket kell társítani, hiszen önmagában 120 milliárd forintos bevétel esik ki a tranzakciós illeték szabálymódosítása miatt.

Annál is inkább igaz ez, hiszen magának az adónak a kivetése is nyilvánvaló, hogy a hiány finanszírozása miatt volt szükséges. Az elemző szerint a kiadási oldalhoz hozzá kell nyúlni mindenképp, és a strukturális reformokat el kell indítani. A változtatást ugyanakkor szerinte a piac fogja kikényszeríteni, kormány magától nem lesz hajlandó a gazdaságpolitikai váltásra.

Az IMF-nek pedig meg kell állapodni a hazai bankokkal is, hiszen ha a külföldi tulajdonú bankokból kivonják a tőkét, akkor sokkal kevésbé nem indul be a hitelezés és biztosan nem érjük el a növekedési céljainkat. Ez persze akkor jöhet létre, ha a kormányzat is visszavesz a bankokkal szembeni ellenséges magatartásából, azaz a régiós átlagra kéne csökkenteniü a bankadót, felül kéne vizsgálnia a teljes tranzakciós adó teljes filozófiáját, valamint stabil és előre tervezhető működési hátteret kéne biztosítania.

Nem lesz itt jó darabig semmi

Az ÁKK eközben igyekszik minél több kötvényt kibocsátani, ráadásul az elmúlt hetekben estek is kötvényhozamok és a magas fiskális tartalék sem teszi azonnal szükségessé a megállapodást. Az OTP szerint így a kormányzati hajlandóság a belátható időn belüli, azaz a szeptember-október környéki megállapodásra elég csekély.

Nehéz és politikailag fájdalmas lépéseket kéne meglépniük az ország adósságpályájának fenntartható szintre hozásához, a környezet pedig most viszonylag kedvező konkrét IMF-megállapodás nélkül is. Az pedig, hogy ennyivel drágábban finanszírozzuk magunkat inkább a piacról, hosszú távon rontja a fiskális kilátásainkat és az ország versenyképességét is.