A finomítói leállások, a gyenge kereslet és az árak csökkenése is okolható azért, hogy a Mol második negyedéves profitja jóval elmaradt a várakozásoktól.Mint megírtuk, a Mol Nyrt. 0,7 milliárd forint nettó eredményt ér el a második negyedévben, szemben az első negyedévi 73,7 milliárd forinttal, illetve az egy évvel korábbi 54 milliárd forinttal. Az olajipari vállalat a kutatás és kitermeléshez kapcsolódó tevékenyégek (upstream) kapcsán nagyjából hozni tudta az elvárásokat, a feldolgozás és értékesítés (downstream) azonban alulmúlta az elemzői konszenzust.
Az upstream eredményét is rontotta, hogy csökkentek a szénhidrogán árak, miközben kitermelés költsége emelkedett, hordónkénti 6,9 dolláros magasságot értek el. Az olajár a második negyedévben már hétszázalékot esett, a Mol szénhidrogén kitermelése mindeközben az első negyedévhez képest 15 százalékkal csökkent, részben a szíriai kitermelés kiesésének köszönhetően.
Az olajár esése a downstream oldalon mintegy 40 milliárd forint veszteséget okozott, a készletek értékének csökkenése miatt. Nem tettek jót a számoknak a dunai és pozsonyi finomítók 4-4 hetes leállásai sem, a finomítói árrés ugyanakkor emelkedni tudott. A petrolkémia üzletág továbbra is veszteséges maradt, az előző negyedévi 10,5 milliárdos mínusz után már csak 7,2 milliárd forint mínusz volt az üzemi eredmény ezen a soron.
A polimer termékek értékesítése 10 százalékkal csökkent az első negyedévhez képest. A gázüzletágat egyrészt az INA gázkereskedő cégének, a Prirodni Plinnek a szabályozott gázárak miatti vesztesége, másrészt az FGSZ növekvő működési költségei tépázták meg, az üzemi eredmény 45 százalékkal esett.
A várakozásoknál rosszabb eredmény hatására az olajipari vállalat papírjai erős mínuszban kezdték a keddi napot a Budapesti Értéktőzsdén, délelőtt a tegnapi záróértéknél 2,1 százalékkal kevesebbet értek a Mol részvények.