Amikor belerondítottak Matolcsy tündérmeséjébe

Van-e egy gazdaság válságának látványosabb jele, mint hogy már a kegyeleti iparban sincs kegyelem, és halottszállítók is egymásnak esnek? Vagy az, hogy az ország legismertebb üdülőhelyén, a Balatonnál csárdától kertmoziig bármi eladó, akár ásványvízkutat, vagy saját üdülőkomplexumot is vehetünk? Vagy hogy a megszűnés szélére kerül egy hungarikum gyártója, amely megmentésén már miniszterelnökségi államtitkárnak kell dolgoznia?

Nos, a héten nyilvánosságra hozott GDP-adat megerősítette, hogy ezek az apró jelek nem véletlenek: a magyar gazdaság éves szinten 1,2 százalékot esett vissza. A gazdasági csökkenés negyedéves szinten is folytatódott, igaz, az első három hónap 1 százaléka után most csak 0,2 százalékkal mérséklődött a magyar gazdaság. A statisztikai hivatal adataiból és felmérésekből kiderült emellett, hogy rekord mélyen van a beruházási kedv, és hogy romjaiba omlott a magyar ipar, és hogy tovább zuhant az évek óta mélyrepülésen lévő az építőipar is (ehhez képest az a néhány száz magyar cég örülhet, amely csőd helyett megúszta egy alapos csőbehúzással).

A magyar tündérmesét vizionáló Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca nemzetközi trendekkel magyarázza a süllyedést. Valójában azonban csak a bénákhoz képest teljesítettünk elfogadhatóan – márpedig nem nagy ügy jobbnak lenni például egy olyan országnál, ahol éhséglázadások várhatók, vagy például egy olyannál, amit maga alá temethetnek a nem fizetett hitelek –, a német gazdaság azonban még mindig növekszik, és hozzá hasonlóan a vártnál jobban alakult a francia GDP-adat is.

Nemcsak a recesszió jelzi, hogy nagy a baj a magyar gazdaságban, hanem a fogyasztói árak – nagyrészt a kormányzat intézkedései miatt bekövetkezett – gyors emelkedése is (miután eléggé el nem ítélhető módon nem alkalmazzuk az argentin vagy kínai típusú kreatív, unortodox statisztikakészítést). Az egész Európai Unióban nálunk drágul leggyorsabban az élet, az infláció már 5,8 százalékos volt a múlt hónapban. Pedig a csekkadót még be sem vezették, de a Bankszövetség szerint amikor majd fizetni kell, akkor az ügyfél fog fizetni.

Azt egyébként, hogy a kormány felismerte, fordítani kellene a tündérmese menetén, jelzi néhány intézkedés. Így például az, hogy lakhatási támogatást adnának annak az álláskeresőnek, aki otthonától száz kilométernél messzebb is vállalna munkát, és hogy már állami intézmény is próbál külföldi, svájci munkát találni a munkanélkülieknek.

A válságos hírek közepette figyelemreméltó volt az is, hogy a legutóbbi gyorsjelentése szerint elveszett a Mol-nyereség 99 százaléka, a második negyedéves profit mindössze 700 millió forint volt (ez persze még mindig jobb, mint ahogy Soros járt a Facebookkal). A nyereségcsökkenés oka, hogy a feldolgozás és az értékesítés 40 milliárdos veszteséget hozott, főleg a csökkenő forgalom miatt. A helyzet akár tovább is romolhat, hiszen a héten ismét emelkedtek az üzemanyagárak.

A gazdaságnak egyébként nem minden területén érződik a visszaesés. A nagy mellű pincérlányokat foglalkoztató Hooters a hónap végén megnyitja első magyarországi üzletét, és a statisztikai adatok arról árulkodnak, hogy megállt az általános élelmiszerüzletek számának másfél évtizede tartó csökkenése, több lett a hipermarket és a diszkont is az országban. Az egyik legjelentősebb piaci szereplő, a kormánypártokkal jó viszonyt ápoló tulajdonosok érdekeltségében lévő CBA is növekszik, méghozzá állami pénzből: az Új Széchenyi terv támogatásával nyit új üzleteket. Az államnak persze most látványosan van pénze, csökkent az államadósság, igaz, abba, hogy a GDP 77,6 százalékán áll az adósság, besegített a  forint erősödése is.

De az igazán jó hír még csak most jön: lehet, hogy soha többé nem lesz rossz idő Magyarországon! Legalábbis az időjárás-jelentésekben, és legalábbis akkor, ha teljesül a magyar turisztikaidesztináció-menedzserek nem is titkolt álma, és megszűnnek a nem elég turistacsalogató, az utazókat inkább az Adriára űző meteorológiai hírek.

Kérdés persze, megéljük-e, hogy eljöjjön ez a fantasztikus állapot. Hiszen a pálinkás szabadságharc kezdete óta annyi pálinkát és egyéb gyümölcspárlatot főzünk le adómentesen, házi célra, hogy attól májzsugorban kell meghalnia minden magyarnak – napi öt feles jut minden honfitársunkra az év minden napján –, már feltéve, hogy nem számolunk az adócsalás nem teljesen életszerűtlen opciójával. Közben kannaszámra isszuk az olasz bort, ugyanis miközben bornagyhatalomnak képzeljük magunkat, idén már behozatalra szorul az ország.

Bezzeg dinnyéből! Abból csak magyart eszünk, még ha ezért kommandózni is kellett, és még ha ezért kartelleztek is; tudjuk, és akkor mi van – pláne, hogy a kartellezést egyik nap még elismerő államtitkár másnap már tagadta a törvénysértést. Az élelmiszer-ügyi szakhatóság közben kenyereken ütött rajta, nem csoda az aktivitásuk, hiszen sokat panaszkodunk az ételekre, és a héten volt is visszahívott termék, igaz, az Aldinál a savanyú káposztába került üvegszilánk, nem a kenyérbe.

És ami még a héten volt: kiderült, hogy nem nagyon menekülnek a devizahitelesek – az árfolyamgát rosszul indult, csak most kezdik kérni a fix törlesztést, a legrosszabb helyzetű adósoknak szánt segítség pedig nagyon elkésett –, ráadásul a legnagyobb bajban lévőknek nem is nagyon lesz hová, az idén tavaszra ígért ócsai lakóparknak ugyanis még el sem kezdődött az építése.

Nemcsak az adósok várnak a lakóparkjukra, hanem a Malév-pilóták is a pénzükre, és lassan már csak abban reménykedhetnek, hogy idejében el tudnak menni nyugdíjba. Mondjuk 2025-ig mindenképp, hiszen egy évvel a nyugdíjaink megvédése után egy államtitkár kijelentette: csak addig, vagyis még szűk tizenhárom évig biztos a magyar nyugdíjas jövője, legalábbis ha addig nem nyúlunk a nyugdíjrendszerhez.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!