Hát tényleg mindenki forintot akar?
Idei legerősebb árfolyamát érintette a forint kedden a déli órákban, miután az euró árfolyama 275,21 forintra csökkent. Az eddigi legjobb idei árfolyamon augusztus 6-án volt, akkor 275,23 forintig süllyedt az euróár. A Portfolio.hu megjegyzi: fontos, piacmozgató hatású adatok kedden nem jelennek meg, így inkább csak hangulatalapú kereskedés folyik.
Az uniós pénz délelőtt még 276,03 forinton, hétfő délelőtt 277,28 forinton, este pedig 276,70 forinton állt. A forint egyébként 275-276-os eurójegyzésnél, tehát nagyjából a mostani árszinten jár félúton történelmi árfolyamcsúcsa és mélypontja között.
Az euró jegyzése mintegy 12 hónapja, tavaly szeptember eleje óta mindig 275 forint fölött volt, és van jelenleg is. A forint 2011-es legerősebb árfolyamát július közepén 261,87 forintos jegyzésen érte el. A 2010-es legerősebb árfolyam a március közepi 260,92 forintos jegyzés volt. A forint mindenkori legerősebb árfolyamát az euróval szemben 2008 július közepén érte el 227,95-ös jegyzésen, akkor 1,60-as euró/dollár árfolyam volt. A forint az idén január elején 324,27-es jegyzésen érte el leggyengébb árfolyamát az euróval szemben, akkor 1,30-as szinten volt az euró/dollár árfolyam.
Újabb idei mélypontra esett kedden a magyar államadósság-törlesztés leállásának kockázatára köthető biztosítási ügyletekből képzett származékos befektetési eszköz, a CDS (Credit Default Swap) árazása is.
A legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató, a CMA jegyzésében az 5 éves magyar kötvény CDS árazása 428 bázispontra esett a péntek délutáni 434,5 bázispontról. Augusztus 6-án, a forint legutóbbi idei árfolyamcsúcsakor a CDS-árazás 435 bázispont volt. Az év első kereskedési hetében a jegyzés még 750 bázispont feletti rekordokon járt. Egy évvel ezelőtt, 2011 augusztusának elején még 320-340 bázispont környékén járt az 5 éves magyar adósság CDS árazása. A CDS-t az országkockázat egyik legmegbízhatóbb számszerűsített indikátorának tekintik.
A dollár kedden dél tájban 222 forinton forgott a reggeli 224,11 forint után, a svájci frank 229,50 forintra gyengült a reggeli 230,56 forintról, a japán jent pedig 2,7930 forinton jegyzik, míg reggel hét órakor még 2,8261 forinton állt.
A tőzsde viszont egyelőre nem követi a forint erősödését: a reggel 0,5 százalék körüli pluszban lévő BUX index délelőtt mínuszban is volt, és délután kettőkor is csak 0,1-0,2 százalékos pluszban állt. A vezető részvények közül csak az MTelekom erősödik – 1,2 százalékkal 423 forintra drágult –, az Egis viszont 2,3 százalékos mínuszban van.