Nem tudni, mikor folytatódnak az IMF-tárgyalások
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapcsolatot tart a magyar kormánnyal és az Európai Bizottsággal, de még nem tűzött ki dátumot, hogy mikor folytatódnak a júliusban megkezdett érdemi tárgyalások a hitelprogramról - mondta az IMF külkapcsolati igazgatója, Gerry Rice washingtoni sajtóértekezletén csütörtökön.
Az igazgató emlékeztetett arra, hogy a júliusi tárgyalások konstruktívak voltak. A párbeszéd folytatódni fog, a megállapodáshoz azonban egyetértés kell néhány meghatározott gazdaságpolitikai területen, beleértve a költségvetés tervezett megerősítésére szolgáló kiegyensúlyozott, fenntartható intézkedéseket és a szerkezeti reformokat, amelyek támogatnák a gazdasági növekedést - tette hozzá.
Szűcs Tamás, az EU budapesti misszióvezetője is azt mondta csütörtökön a Dow Jones hírügynökségnek, hogy még nincs dátumuk a tárgyalások folytatására.