Szinte minden jelentősebb részvény lényegesen emelkedett a pesti tőzsdén pénteken a Fed csütörtöki gazdaságélénkítő bejelentése nyomán; a vezető részvények közül a Magyar Telekom az egyetlen, amely nulla körül küszködik, néha átcsúszik negatívba is. Ezzel azonban nincs egyedül, az egész régiós telekomszektorban hasonló mozgások figyelhetők meg. A nyomott árszint oka elemzők szerint a telefonadó bevezetése és a negyedik mobilszolgáltató érkezése, melyek miatt egyes elemzők megkédőjelezik az 50 forintos osztalék tarthatóságát.
A BUX pénteken kora délután 18 876 forinton állt, ez 2,7 százalékos növekedés előző naphoz képest.
A legnagyobb hazai részvények közül az OTP komoly, több mint 6,5 milliárd forintos forgalom mellett 3,2 százalékot erősödött eddig, most 4076 forinton áll, de 4100 forint felett is járt délelőtt. Szintén átlag feletti, csaknem hárommilliárdos forgalom melett nagyot lendült előre a Mol is, jelenleg 4,8 százalékos pluszban van 18 400 forinton.
A Mol árfolyamán sokat segíthetett, az oljár emelkedése, illeltve hogy tegnap Amerikában is az egyik legjobban teljesítő szektor volt az energia. A Mol mellett most számos érv szólhat befektetői szempontból: a cég az utóbbi időszakban újabb upstream akvizíciókat hajtott végre (Kazahsztán, Omán), terjeszkedik a régiós kiskereskedelmi piacon (Csehország mellett a horvátoknál is kutakat vennének), miközben a finomítás szegmensben zajlik a hatékonyságnövelő program és hamarosan feláll a központi irányító szerv, ami a későbbiekben szintén adhat majd egy lendületet a vállalatnak.
A forgalmasabb részvények közül CIG Pannóniát érdemes megemlíteni, ami az általános jó hangulat mellett is 2,2 százalékos mínuszba fordult.
A kiváló nemzetközi befektetési környezetben nem meglepő, hogy a forint is szépen muzsikál. Az EUR/HUF jegyzések már csütörtök este a 281-es szint közelébe ereszkedtek és a hazai fizetőeszköz ereje pénteken napközben is kitartott eddig.
Az euró is folymatosan erősödött. A dollárral szemben az 1,31-as szint fölé került a ma délutáni órákban. A közös európai fizetőeszköz ezzel bő négyhavi csúcsára erősödött a dollár ellenében.