3,5 milliárdból épít gyártócsarnokot a Stadler
Az új beruházással a Stadler jelenősen megnöveli szolnoki kocsiszekrénygyártó kapacitását, a jelenlegi évi 220 kocsitest teljesítmény jövő évre 370-re emelkedik. A bővítéssel a Stadler egy teljesen új tevékenységet is Magyarországra hoz, ugyanis a cégcsoport Szolnokon építi ki az egész csoport forgóváz revízióért felelős kompetencia központját. A beruházás összesen 3,5 milliárd forintból valósul meg, és mintegy 230 új munkahelyet hoz létre.
A Stadler ez év szeptemberében el is kezdte a beruházás megvalósítását, az új gyártó és karbantartó egységek a tervek szerint 2013 első negyedévében már működni fognak. A beruházás két különböző tevékenység bővítését, illetve kiépítését célozza, a Stadler az alumínium kocsiszekrénygyártó teljesítményének jelentős megnövelése mellett forgóváz revíziós tevékenységet is létesít Szolnokon.
A Stadler szolnoki üzeme 2009 óta működik, azóta a cégcsoport folyamatosan fejleszti, bővíti a gyár tevékenységét. Az üzem a cégcsoporton belül villamos és dízel, normál és széles nyomtávolságú, illetve egyszintes és emeletes vonatok alumínium kocsiszekrényeinek hegesztését és fényezését látja el.
A Stadler a jelenlegi bővítéséken túl további beruházást is tervez Magyarországon. A cégcsoportnak már véglegesített tervei vannak egy végösszeszerelési kapacitás létrehozására is. A befektetés szintén Szolnokon valósulna meg, ennek összértéke mintegy 1,6 milliárd forint, míg munkaerő igénye körülbelül további 100 fő. Amennyiben ez a beruházás is megvalósul, a Stadler már komplett vasúti járművek gyártását is meg tudja valósítani Magyarországon, amelyek hazai hozzáadott értéke elérheti az 50-55 százalékot is. A végösszeszerelési tevékenység létrehozásához a Stadler a helyi piac hozzájárulását is várja, ugyanis a Stadler gyár jelenleg 100 százalékban az exportpiacokra termel.