Orbán: IMF nélkül is sikerülni fog

2012.10.01. 09:35

Magyarország ma nincs kiszolgáltatva - mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a szegedma.hu-nak. A kormányfő szerint Magyaroroszág "bicepsze lehetne persze nagyobb, 400 méteres síkfutásban is lehetnénk néhány másodperccel gyorsabbak, fekve nyomásban is teljesíthetnénk többet, tehát nem állítom, hogy a világcsúcsok közelében járunk, ugyanakkor Magyarország ma erősebb, mint volt, és nincs senkinek kiszolgáltatva. Minden gondot meg tudunk oldani egyedül, saját erőből, még a pénzügyi és gazdasági bajokat is. Az IMF-hitel nyilvánvalóan sokat segítene, mert súlyos válság gyötri Európát, és újabb válsághullám közeledik, ami negatív hatással lesz Magyarországra is. Könnyebb lenne kivédenünk, ha lenne mögöttünk egy biztonsági háló. Anélkül is sikerülni fog, csak több energiával, drágábban."

A kormányfő szerint "nem fogadható el, hogy csökkentsük a nyugdíjakat, a béreket, a gyermekek után járó támogatásokat, vagy embereket bocsássunk el. 2008-ban a szocialisták már aláírtak egy rossz, hazánk számára kedvezőtlen megállapodást, mi nem fogunk."

Az interjúban Orbán kifejtette: világos jelei vannak annak, hogy válságkezelésben jobban teljesítünk, mint a legtöbb uniós tagállam. "Miközben egész Európában nyugdíjcsökkentés van, nekünk minden évben sikerült megőriznünk a nyugdíjak reálértékét. Máshol leépítik a családtámogatási rendszereket, mi viszont meghosszabbítottuk a gyest és a gyedet, valamint bevezettük a gyermekek után járó adókedvezményt. Természetesen nincs olyan, hogy egy országban csak jó dolgok történnek, de biztos vagyok abban, hogy előbb-utóbb Magyarországon is meghaladja majd a jó dolgok száma a rosszakét."

A munkahelyekről

"Miközben Európa csaknem minden országában csökken a munkában állók száma, örömmel látjuk, hogy nálunk két év alatt több mint százezerrel nőtt. Kétszázezer olyan ember van, aki korábban segélyből élt, most pedig Start-munkából tartja fenn magát és családját" - fogalmazott Orbán.

"Tudjuk továbbá azt is, hogy míg korábban az európai uniós források lassan áramlottak ki a gazdaságba, addig mára sikerült felgyorsítani ezt a folyamatot. Sikerült a korábban fojtogató államadósságot a GDP-hez mért több mint 80 százalékról 77 százalék alá csökkentenünk. A kórházak adósságállományát is rendeztük, ez már csak kisebb mértékben termelődik újra."

Az önkormányzatokról

"Az egészségügy az államé, tehát a kórházakat, rendelőintézeteket az állam fogja működtetni és finanszírozni is. Nem fogadom el, hogy ellátási különbségek legyenek, hogy egy ember egészségügyi esélyeit az döntse el, hogy az ország keleti, nyugati, déli vagy északi végében születik. Ugyanez igaz az oktatásra is. Nem létezhet olyan színvonalbeli különbség az iskolák között, mint amilyen most van. Ezért állami kézbe vesszük az oktatási rendszert, és mindenhol garantáljuk a jó minőségű oktatást a felkészített, munkájukban segített, időnként ellenőrzött pedagógusokon keresztül. Amely feladatokat pedig az önkormányzatok jól tudnak ellátni, azokat végezzék el továbbra is."

Orbán szerint, "ha valaki vállal egy feladatot, lássa el saját forrásaiból, az önkormányzatoknak saját bevételeiken keresztül lehetőségük nyílik erre. Állami feladatot is csak így lehet ellátni. Pénz csak abból van, amit az emberek a munkájukon keresztül befizetnek helyi vagy központi adóként. A kormány elképzelései szerint ilyen egyszerű, átlátható és világos a jövő rendje Magyarországon."