Államosodik a babakötvény is
Megváltoztak e hét elejétől a babakötvényre vonatkozó szabályok. Hétfőtől már csak a Magyar Államkincstárnál (MÁK) nyithatnak a szülők Start-számlát gyermekeik részére, sőt, ha elégedetlenek a bankoknál kezelt babaszámlákkal, a szolgáltatók között már nem válogathatnak, csak egy, a MÁK-nál vezetett számlára vezethetik át az eddigi megtakarításokat, írja a Világgazdaság. A babakötvény néven ismertté vált életkezdési támogatást 2006-ban vezették be, az ezután született gyermekek eleinte 40 ezer, majd 42 500 forintot kaptak az államtól, amit meghatározott feltételek mellett a szülők tovább gyarapíthattak.
Mostantól kezdve viszont a befizetési korlát eltűnik, a szülők és a hozzátartozók bármekkora összeget félretehetnek a gyereknek, az állami támogatás maximuma azonban nem nő. Most már a 2006 előtt született gyerekek számára is nyithatnak a szülők Start-számlát a kincstárnál, a nagyobb gyerekek ugyan a 42 500 forintos életkezdési támogatást nem fogják megkapni, de az évi 10 százalékos, maximum 6 ezer forintos állami támogatásra ők is jogosultak.
A megtakarításhoz legkorábban a gyerek nagykorúvá válása, de legalább háromévnyi megtakarítás után lehet hozzáférni, a felhalmozott összeget pedig csak meghatározott célokra (például családalapítás, tanulmányok finanszírozása, pályakezdés lakhatás) lehet felhasználni.