Kétezer céget számolnak fel havonta
Idén az első három negyedévben 18 ezer felszámolás megindítását tették közzé a cégbíróságok. Ez havonta átlagosan kétezer új felszámolást jelent, szemben a tavalyi első három negyedévben regisztrált 1640-es havi átlaggal.
A növekedés fő oka, hogy most fordultak felszámolásba azok a kényszer-végelszámolások, amelyeket a múlt év végén és ez év elején indítottak nagy számban a cégbíróságok − mondta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója a Napi Gazdaságnak.
Az idei utolsó negyedévtől várhatóan csökken a felszámolási dinamika, hiszen a régi kényszer-végelszámolások könnyebben fordultak át felszámolásba, mint a kényszertörlések.
A korábbi konstrukcióban ugyanis felszámolást rendelhetett el a bíróság minden olyan esetben, amikor a végelszámoló megállapította, hogy a vagyon nem elég a tartozások kiegyenlítésére. Ez azonban kiegészült azzal a feltétellel, hogy a vagyonnak legalább a felszámolási eljárás költségeit fedeznie kell.
Tavaly az év egészében 24,3 ezer cég szűnt meg hatósági intézkedéssel vagy felszámolási, végelszámolási eljárás végeredményeként, idén a szám várhatóan meghaladja a 27 ezret.