Orbán: Az unió kényszerít minket
A miniszterelnök szerint a 400 milliárd forintos egyenlegjavító program intézkedéseinek a felére sem lenne szükség, ha az Európai Unió nem kényszerítené rá ezekre Magyarországot.
Orbán Viktor ezt pénteken mondta a Kossuth Rádióban, hangsúlyozvam, hogy bár Magyarország megteszi, amit Brüsszel vár, de mivel jövőre jobb lesz a magyar gazdaság állapota, mint azt az unióban gondolják, "ki fog derülni, hogy jónéhány dolgot, amit most Brüsszel kihúz vagy ki akar húzatni velünk, azt mégis meg fogjuk csinálni, csak nem most kell ezt bejelentetnünk, hanem az első félévben".
Küzd a számokért
Példaként említette a kormányfő a pedagógusok bérének tervezett elhalasztását 2014 januárjára, amellyel kapcsolatban kijelentette: küzd azért, és lát is esélyt rá, hogy 2013 első félévében úgy alakuljanak a számok, hogy mégis bevezethető legyen jövő szeptemberben a tanárok életpályamodellje.
Emellett az ország vezető politikusa elmondta, hogy Magyarország nem áll messze egy jó IMF-megállapodástól, de az IMF-től talán megkapott pénzhez csak akkor nyúlnának hozzá, ha az államadósság törlesztésre menne.
Sokkal jobbak vagyunk Európánál
Az ország helyzetéről szerdán egy tehenészeti telep avatásán Orbán Viktor azt mondta, hogy "vért, verejtéket izzadva és lassabban, mint ahogy mindannyian szeretnénk, de haladunk előre, és építjük fel azt a gazdaságot, amelytől én rövid időn belül látványos sikereket várok. Több lesz a munkahely, könnyebben jutunk álláshoz, nő a biztonság, tervezhetőbb lesz a jövő, és jobban fogjuk állni az európai válság hullámait, mint korábban".
A realitásról pediga következőképp vélekedett: "szeretnék emlékeztetni mindenkit: 2010-ben, a kormányváltáskor az volt a téma, hogy pénzügyi szempontból nagyjából úgy állunk, mint a görögök, sőt, még egy kicsit rosszabbul. Eltelt két év, nézzük meg, hol tartanak a görögök és hol mi. Tudom, ez a mindennapi nehézségekre nem gyógyír, de azért a reális értékeléshez ez is hozzá tartozik".
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy míg Európa nagy bajban van, addig Magyarországon nőtt a gazdaság, többen dolgoznak, mint korábban, sokan segély helyett munkából tartják el a családjukat, valamint sok fejlesztés történt.