Bűnökben tobzódik a pesti éjszaka

2012.10.27. 08:39

Szokatlan időpontban, a hosszú hétvége egyik éjszakáján csapott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a fővárosban. Utólag már hiába kapkodtak taxaméter után a taxisok, hiába magyarázkodott a vendéglős, már késő volt. Újra bebizonyosodott: Budapest éjszakai élete hemzseg a törvénysértésektől – olvasható az adóhivatal közleményében.

A NAV ellenőrei egy éjszaka leforgása alatt csaknem kétszáz helyszínen vizsgálták a főváros éjszakai vendéglátóhelyeinek, éjjel-nappali vegyesboltjainak és taxisainak adózási fegyelmét. Az eredmény megdöbbentő: éjjel a kereskedők és szolgáltatók fele követett el törvénysértést.

Az ellenőrök a közlemény szerint a nagy forgalmú éjszakai bárok, pubok vendégei között elvegyülve nyugtát csak elvétve kaptak. Hasonló volt a tapasztalat a személyszállítást végzők esetében. A legtöbben csak az ellenőrök bemutatkozását követően nyúltak taxaméterükhöz, hogy nyugtát nyomtassanak, de volt olyan is, aki engedély nélkül taxizott.

A törvénysértések sora nemcsak a bevételek eltitkolásában merült ki, hanem sok esetben illegális foglalkoztatásra és jövedéki jogsértésre is kiterjedtek.

A tapasztalatok továbbra is indokolják, hogy a NAV a több millió forint összegű bírság kiszabásán és a jogsértők bevallásainak utólagos vizsgálatán túl mindaddig rendszeresen és akár a legszokatlanabb időpontokban is ellenőrizzen a fővárosban, amíg az adózási fegyelemben javulás nem mutatkozik, és amíg a bevallások nem a valós bevételeket tükrözik – olvasható az adóhivatal közleményében.