Ugyanekkora mértékű kedvezmény jár annak, aki magánnyugdíjpénztárba fizet be pénzt támogatási megállapodás alapján, míg a saját tagdíjat kiegészítő befizetések után 30 százalékos adókedvezmény jár.
Sulinet, tandíj - kedvezmény csak nem túl gazdagoknak
A felsőoktatási tandíj vagy költségtérítés összege után 30 százalékos, de legfeljebb tanévenként 60 ezer forintos szja-kedvezmény jár. A kedvezményt nemcsak a hallgató igényelheti, hanem a szülő, nagyszülő, házastárs vagy testvér is, de akkor a jogosult nevét meg kell jelölni az intézmény által kiadott igazoláson.
Nemcsak a felsőoktatási tandíj, hanem a felnőttképzési díj után is jár a 30 százalékos kedvezmény, és mindkettő esetében kérhető a legfeljebb öt évre elhalasztott igénybevétel lehetősége. A sulinetes vásárlás után szintén 30 százalék, és legfeljebb 60 ezer forint a kedvezmény, de a sulinetes és a felnőttképzési kedvezmény összege együtt sem lehet több 60 ezer forintnál.
A lakáscélú kedvezménynél nincs változás
A sávos elfogyás szabálya maradt meg a lakáscélú hiteltörlesztés kedvezményénél, amely szabályai ez évtől nem változtak. Így továbbra is a befizetett törlesztőrészlet 30 vagy 40 százaléka, de legfeljebb évi 120 ezer forint jár. Ezt azonban csak 3,4 millió - bizonyos esetekben 4,4 millió - forintig lehet korlátlanul felhasználni, 3,4 és 4 millió - illetve 4,4 és 5 millió - forint között a kedvezmény "elfogy", így 4 (5) millió fölött semmi nem jár.
A családi adókedvezmény megszűnt az egy- és kétgyermekes családoknak, eltartottanként havi 4000 forint a legalább háromgyermekes családokban, és a kedvezmény a két szülő között továbbra is megosztható. A kedvezmény viszont csak évi hat-nyolcmilliós jövedelmi határig jár - az eltartottak számától függően -, ahogyan hatmillió forintnál meghúzták a közcélú adományok szja-kedvezményéhez szükséges maximális jövedelmi határt is is.
Mindemellett limitálták az igénybe vehető kedvezmények összegét is. Így a felsőoktatási tandíjból, a felnőttképzési díjból, a sulinetes vásárlás után, az életbiztosításra befizetett pénzek után, a közcélú adományok után és a tevékenység alapján járó kedvezmények együttes összege is csak 100 000 forint lehet. Ez is csak azoknak, akiknek a jövedelme nem éri el az évi hatmillió forintot. Hattól hat és félmillióig fokozatosan elfogy, míg 6,5 milliós éves jövedelem után az ilyen kiadásokból egyáltalán nem jár kedvezmény.