Az APEH 7200 milliárd forintot szedett be tavaly

2007.03.22. 19:40
Tavaly az APEH 7163,8 milliárd forintnyi adót és járulékot szedett be, ez nyolc százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt. A nemrég felállított szuperrevizor csapat bármilyen adónemben végezhet ellenőrzéseket, nem csak a kiemelt adózóknál.

Az adójellegű bevételek 82 százaléka tavaly az APEH közreműködésével folyt be - mondta el Szikora János, az APEH elnöke csütörtökön, a kiemelt adózók számára rendezett konferencián. A hivatal által beszedett adó- és járulékbevétel 2006-ban 7163,8 milliárd forint volt, nyolc százalékkal több az előző évi 6631,9 milliárd forintnál. A legtöbb bevétel az államháztartás likviditását is jelentősen befolyásoló úgynevezett kiemelt adónemekből származott. A bevételek 34,5 százalékát, a tb-, 25,6 százalékát az áfa-, 22,1 százalékát az szja-, 6,5 százalékát a társasági adó, 1,5 százalékát az eho-, 9,8 százalékát az egyéb bevételek adták.

Szervezeti változás

Az adóhatóság az ellenőrzések során tavaly 302,2 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel, jóval többet az előző évi 202,7 milliárd forintnál. Az APEH feladatai az idei évtől jelentősen bővültek, integrálta az illetékhivatalokat és a Szerencsejáték Felügyeletet, a hivatal kezeli most már a magánnyugdíjpénztárak részére történő befizetéseket, a foglalkoztatói bejelentéseket is.

Eközben az APEH szervezete is változott, a korábbi megyei igazgatóságok helyett regionális igazgatóságok jöttek létre, és átalakult a Kiemelt Adózók Igazgatósága (KAIG) is. Az átszervezés eredményei Szikora János szerint már látszanak az ellenőrzési, a végrehajtási és szolgáltatási területen is.

Szupercsapat

Juhász István, a KAIG igazgatója a konferencián elmondta: az országos illetékességűvé vált KAIG az adóhatóság első fokon eljáró szervezete, illetékessége néhány kivétellel kiterjed minden, az adóhatóság hatáskörébe tartozó ügyre. A "szuperrevizor csapat" bármely adónemben országos ellenőrzéseket végezhet, olyan adózóknál (magánszemélyeknél is) is, akik nem tartoznak a KAIG-hoz.

Az 500 fővel működő igazgatóság tevékenysége három területet ölel fel: a 631 kiemelt (2,2 milliárd forintnál nagyobb adóteljesítményű) adózó ügyeit, a központosított ellenőrzéseket, valamint a kizárólagos illetékességű ügyeket (külföldön bejegyzett vállalkozások, diplomáciai testületek, az APEH, a fegyveres testületek dolgozói).

A KAIG-hoz tartozó kör adóteljesítménye nagy, a 15 ezer milliárd forint éves adóteljesítményből 5300 milliárd forint a kiemelt, közel 500 milliárd pedig a kizárólagos illetékességű adózóktól származik. Az új típusú központosított ellenőrzés keretében az országhatáron belüli és határon túlnyúló körbeszámlázásos ügyeket, értékesítési láncolatokat, transzferár ügyeket, színlelt szerződéseket ellenőrzi az igazgatóság. A KAIG-hoz tartozik a technikailag jól felszerelt rapid egység is, amely egy-két órán belül a helyszínen terem, és egyszerre egy vállalat több telephelyét is ellenőrizni tudja.