A javaslat egyezik a több neves közgazdász által korábban az Élet és Irodalomban közzétett programcsomagban foglaltakkal. A kérdés csak az, hogy a minden polgár számára kötelező díjat kinek az esetében vállalna magára az állam: a gyerekek után biztosnak látszik, hogy a költségvetés állja a számlát, de a nyugdíjasok esetében erről még vita zajlik. A Népszabadság emlékeztett: a közgazdászok javaslata az volt, a nyugdíjasoknak maguknak kellene fizetni. A lényeg: csak az vehetné igénybe az egészségügyi szolgáltatásokat, aki vagy aki után megfizették az új közterhet.
900 milliárdos adócsomag?
Számítások szerint a járulék 3 százalékpontos emelése önmagában 180 milliárd forintot hozna. Az alapdíj bevezetése pedig legalább százmilliárdot - a nyugdíjasokra kiterjesztett változatban az öszszeg biztosan elérné a 200 milliárd forintot évente, de még meg is haladhatja azt. A jövő évi változások között a személyi jövedelemadó kedvezményeinek megszüntetése szerepel - ez a 2004-es igénybevételi adatok alapján akár 130 milliárdos megtakarítást is hozhat az államnak. Ezen felül más, eddig nyilvánosságra került tervek megvalósítása - így az áfaemelés, az értékalapú (és a luxusadóval szemben működő) ingatlanadó bevezetése, a társasági adó emelése - esetén akár 900 milliárdos bevételt is hozhat a költségvetésnek az adócsomag. Ez azt jelentené - írja a Népszabadság -, hogy a kiadási oldal, az állami működés érdemi átalakítása nélkül is a 2010-es euróbevezetéshez szükséges mértékben csökkenhetne a büdzsé hiánya.