A cégeknek nem kell az áfa

2005.10.26. 15:10
Nem hozta lázba a magyarországi cégeket, hogy az Európai Bíróság döntése szerint az uniós joggal ellenkezik az áfaarányosítás gyakorlata. Több, százmilliós támogatásban részesült vállalatnál nem is tudtak arról, hogy bírósági úton megpróbálhatnák megkapni az eddig le nem vonható áfát. Más helyeken még csak vizsgálják ennek lehetőségét.
"Mi is szeretnénk, ha ezt a pénzt visszakaphatnánk, de úgy tudom, a cég még nem vizsgálta az ezzel kapcsolatos lehetőségeket; de talán a jogászokkal kellene először egyeztetni, mert úgy tudjuk, ennek az ügynek a magyarországi jogérvénye vitatott" - fogalmaztak egy Heves megyei, százmilliós nagyságrendű állami támogatásban részesült könnyűfémöntödei cég pénzügyi osztályán az áfaarányosítással kapcsolatos európai bírósági döntés nyomán bekövetkezett helyzetre. Ez a vállalat volt a legfelkészültebb, hiszen a legtöbb helyen nem is hallottak a bírósági ítéletről, és arról, hogy ezáltal akár tízmilliókat szerezhetnének vissza a befizetett áfából.

A könyvelők sem tudnak róla

Az Európai Bíróság október elején döntött arról, hogy uniós jogot sért az áfaarányosításról szóló spanyolországi jogszabály. Ez - adószakértők szerint a magyarországival szinte teljesen megegyezően - azt mondja ki, hogy az a vállalkozás, amely akár állami, akár önkormányzati, akár uniós támogatásban részesült, nem jogosult az egyébként levonható áfa teljes összegének visszaigénylésére. A le nem vonható áfa aránya megegyezik az állami támogatás összbevételekhez viszonyított arányával, ezért is nevezték az ügyet áfaarányosítási ügynek.

A bíróság kimondta azt is, hogy az EU áfalevonási szabályozása "világos és egyértelmű", azt nem lehetett félreérteni, ezért az áfaarányosítási szabályokat visszamenőleges hatállyal szüntette meg. A magyar vállalkozások számára ez azt jelenti, hogy a 2004, május elseje óta kapott támogatások után járó, eddig le nem vonható áfára is jogosultak. Ez azonban nem jár nekik automatikusan, pert kell indítaniuk a magyar állam - pontosabban az államot képviselő adóhivatal - ellen, és a magyarországi bíróság ítélet után kaphatják vissza a pénzt.

A pert ráadásul célszerű mihamarabb elindítani, ugyanis a parlament előtt lévő adótörvénycsomag - amelyet várhatóan november elején fogad el az országgyűlés - egyik rendelkezése szerint az áfaarányosítás január elsejétől megszűnik. Ha ezt követően akarnak pert indítani a korábbi időszakban le nem vonható áfáért, annak az eljárásnak a sikere már igencsak kérdéses - állítják adójogi szakértők.

Ennek ellenére úgy tűnik, a vállalatok nehezen ébrednek. Több mint egytucatnyi, legalább százmillió forintos állami támogatásban részesült vállalkozást kerestünk meg, ám a legtöbb helyen nem is hallottak arról, hogy perelhetnének a nekik járó tízmilliókért. Volt olyan cég, amely külön könyvelőirodát bízott be a számviteli feladatokkal, és még ebben az irodában is munkatársunktól szereztek tudomást a bírósági döntésről, és az így megnyíló lehetőségről.

Partnert keresnek

A legelszántabbnak egy Pest megyei vegyipari vállakozásnál tűntek. A cégvezető elmondta "egyértelmű, hogy meg akarjuk kapni azt, ami nekünk jár", ugyanakkor óvatosak, több szempontból is. Nemcsak azért, mert félnek attól, hogy az adóhivatal egy perindítás után rájuk száll, és nem is csak azért, mert most is van benyújtott pályázatuk, és esetleg elbukhatnak, ha beperelik az államot. Az is a szemük előtt lebeg, hogy a per valószínűleg precedensértékű lesz, vagyis ha nyernek, akkor a többiek is megkaphatják az eddig le nem vonható áfát.

"Nálunk csak néhány millió forintról van szó, nem szeretnénk ezért egyedül vállalni az összes perköltséget és egyéb terheket. De ha sikerül néhány partnert találnunk, és összefogva tudnánk pert indítani, azt mindenképpen meglépjük" - mondta ennek a gödöllői cégnek a vezetője.

Partnert viszont, eddigi tapasztalataink alapján, nem lesz könnyű találniuk. A legtöbb cégnél meglehetősen közönyösen fogadták a tízmilliós jó hírt. Noha szinte mindenki bosszankodik a túlságosan nagy adóterheken, és azon, hogy az áfaarányosításos szabály miatt az állami támogatás egy része visszakerül a költségvetésbe, eddig senki nem tett semmit. "A pénzügyi osztályunk szerint nekünk ezzel nincs tennivalónk" - mondta az online foglalási és fizetési rendszer bevezetése és professzionális call-center kialakítására 110 millió forintos GVOP-támogatást kapott Neckermann Kft. ügyvezető igazgatója, dr. Békefi Veronika.

'Vannak internetes újságok, tényleg?'

Hasonlóan reagáltak a kecskeméti székhelyű Bertrans Rt.-nél is: "úgy tudjuk nem érint minket a dolog, de majd utánanézünk, és visszahívjuk, ha mégis" - nem hívtak. A több forrásból milliárdos támogatásban részesült Electroluxnál kétszer is elkérték a kérdéseinket, ám választ egyszer sem adtak. Két hét alatt sem sikerült elérnünk az illetékes gazdasági vezetőt a Nokia-beszállító Perlos Precíziós Műanyagipari Kft.-nél és az amerikai tulajdonban lévő Guardian Hungary Rt.-nél.

A kissé rejtélyes, miskolci székhelyű, PR Telecomnál sem jártunk sikerrel, de legalább jól szórakoztunk. A "szélessávú internethálózat" tíz településen történő kiépítésére 165 millió forintos támogatást kapott cég igazgatósági titkárságán már az komoly hírértékkel szolgált, hogy egy online újságtól keressük; "az Index.hu-tól"; "miért ponthu?"; "mert internetes újság vagyunk"; "vannak internetes újságok, tényleg?" - így hangzott a párbeszéd.

Ezek után nem lepődtünk meg, hogy innen sem hívtak vissza, viszont arra gondoltunk, hogy talán nem egy ilyen cég támogatására kellene költenie az államnak a súlyos adóforintjainkból nem is keveset. És még az is eszünkbe jutott, hogy nem értjük a vállalkozókat: sírnak az adóterhek miatt, közben viszont semmit nem tesznek azért, hogy csökkentsék ezeket a terheket. Olyan céget ugyanis nem sikerült találnunk, amely már bírsághoz fordult volna, holott az európai bírósági döntés óta három hét telt el.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába

Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.

március 25., 15:44

  • Gazdaság
Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Árulkodik a tojás, ez már a kormány beavatkozása

Lejtőre kerültek az árak.

március 25., 13:56

  • Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban

7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.

tegnap, 20:58

  • Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi

Nagy Márton üzent a döntés után.

március 25., 07:21

  • Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk

Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.

március 25., 10:35

  • Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos

A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.

tegnap, 21:25

  • Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált

Zajlik az élet a magyar parlamentben.

tegnap, 17:16

  • Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki

Meg is lett a jutalma.

március 25., 06:20

  • Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben

A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.

március 25., 12:45

  • Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás

A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.

március 24., 13:23

  • Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon

Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.

március 25., 18:23

  • Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik

Megszólalt az Indexnek a polgármester.

tegnap, 19:39

  • Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét

Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.

március 24., 15:35

  • Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót

Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.

március 25., 17:36

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken

5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.

március 24., 14:03

  • Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta

Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.

március 26., 09:42

  • Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén

Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.

március 26., 09:23

  • Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank

Több hiányosság is előjött.

március 24., 11:44

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző

Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.

tegnap, 19:51

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél

Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.

március 24., 10:41

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49