Lakásainkban, autóinkban van az országnak hiányzó pénz

Ön, mint befektetési guru mit javasol annak az embernek, akinek tízmilliós megtakarítása fekszik egy bankszámlán? Vegyen gyémántot, eurót, vagy hagyja ott a pénzét?

Akinek van tízmilliója az hagyja ott abban a bankban, ahol van, hiszen a betetétbiztosítási alap tizenhárommillióig garantálja a betéteket.

És ha húszmilliója van?

Annak sem érdemes elvinnie a pénzét. Ők nincsenek veszélyben, mert kifizeti őket az állam. Például az OTP-részvények árzuhanása sem a bank direkt teljesítményét tükrözi, a részvényeket az államcsődtől tartva árazta be a piac. Elváltak a vállalatértékelések a fundamentumoktól, ez a pánik eredménye. Át fog gyűrűzni a recesszió a reálgazdaságba, nagyon sokan lesznek munkanélkülivé. Az átlagemberek akkor fogják megérezni a válságot. Ennek hatásait lehet kormányzati intézkedésekkel tompítani, de ezt kivédeni nem lehet.

Ön személy szerint bukott a válságon?

Mindenki veszít. Minél több pénze van valakinek, annál többet veszít. Arányaiban mindenki veszít. Aki devizahitelt vett fel, az például a törlesztőrészleten érzékelheti majd az árfolyam-különbözetet.

Mit gondol arról, hogy a kormány szeretné megsegíteni a devizahiteleseket?

Szerintem nagyon nem helyes. Az állam ne adjon kompenzációt a svájcifrank-hiteleseknek, mert most 30 forintot drágult a svájci frank. Könyörgöm, 4-5 éven keresztül eleve feleannyi törlesztőrészletet fizettek, mint a forinthitelesek. Az erősödő forint miatt hónapról hónapra egyre kevesebb és kevesebb törlesztőrészletet fizettek. Ez az árfolyamkockázat. Most engedtessék meg, hogy egy-két évig magasabb díjat fizessenek. Ilyen válságos helyzetben az államnak eszébe ne jusson az ő támogatásukra költeni.

Én se tartanám helyesnek, ha az én pénzemből árfolyam-támogatást kapna bárki is. De nem lehet, hogy olcsóbb most pénzt adni, mint később a munkanélküli-segélyeket fizetni? Mert elszabadulhat a forint, és az már komolyabb bajokat okozhat a devizahiteleseknek.

Nem a gyengülő forinttal van a legnagyobb probléma, hanem azzal, hogy a válság begyűrűzik a reálgazdaságba. Például, ha kevesebb autó kell, és leállítja az Opel a szentgotthárdi gyárát, akkor ez elbocsátásokat eredményez. Csökkentik a termelést a győri Audinál és az esztergomi Suzukinál, a Boschnál és több száz kis és közepes beszállítónál.

Ez a GDP hány százalékát jelentheti?

Körülbelül húszat. Válságban mindenből kevesebb kell, ha mindenből kevesebb kell, ahhoz kevesebb ember is kell. Egy 15 éves lejáratú hitelnél 25 forintos árfolyamgyengülés kb. tízezer forintos emelkedést jelent a törlesztőrészletben havonta. Nem ez fogja bedönteni a családokat, hanem az, ha a család elveszíti egyik keresőjét. És nem azért veszti el a munkáját, mert gyengül a forint. Ez persze csak 290-300 Ft/euró árfolyamig igaz.

Az Orbán-kormány azt vallotta, hogy ha államilag segíti a lakáshoz jutást, az felpörgeti a gazdaságot. Ez hibás stratégia lett volt?

Az adott helyzetben ez jó döntés volt. Az állam az infrastrukrturális beruházásokon, az autópálya-építésen vagy a lakásépítést segítő kedvezményes hiteleken keresztül lökést ad a reálgazdaságnak. Az infrastrukturális beruházásoknak köszönhetően több ember dolgozhat, a több ember többet fog moziba, színházba járni, több ruha és élelmiszer fogy, ez pedig beindítja az egész gazdaságot. De a végén az államnak ki kell vonulnia. Sajnos, nálunk benne felejtette magát. Lehet, hogy ha ők folytathatják, kivonultak volna, de ezt már sose tudjuk meg, hiszen a szocialisták nyerték a 2002-es választásokat.

Nem gondolt arra, hogy a gazdaságban megszerzett tapasztalatait a politikában kamatoztassa?

Bennem nincs ilyen exhibicionizmus.

Abban egyetértünk azért, hogy most egy tapasztalt válságmenedzserre van szüksége az országnak?

Aki nem azt akarja, hogy szeressék, nem törekszik az újraválasztására. De erre vannak azok a háttérben lévő szakértők is, akiknek meg kellene mondaniuk, mi a valós helyzet, és ötleteket kell adniuk a kezelésére. És akkor lehet, hogy a politikusok is jobban döntenének.

Ezekben a válságos napokban, akkor jól értem, a miniszterelnök nem hívja fel a gazdaság szereplőit?

Nem tudom, hogy kit hívtak fel. Mindig ugyanazt a garnitúrát hívják, azt a két-három sztárközgazdászt, akik naponta nyilatkoznak a tévékben.

Soha sincsenek találkozók a döntéshozókkal?

Néha vannak, de marginális sikerrel.

Pedig a tőzsde fontos része a gazdaságnak.

De itt nem csak a tőzsdéről van szó. A kisember mit mond? Nekem nincsen részvényem, a kis megtakarításomat garantálják, nem érint engem ez az egész válság egyáltalán. Pedig dehogynem érinti. Ha munkanélküli lesz 12 hónap múlva, amikor begyűrűzik a reálgazdaságba a válság, akkor majd rájön. Nem arról van szó, hogy mi itt visítunk, hogy a harmadára esett például a BUX értéke, a részvényesek vállalták, vállalják a kockázatot. De a kisemberek, akik nem értenek ehhez, nem tudják, hogy ők is veszítettek, ha például van megtakarításuk egy nyugdíjpénztárban. Mert a pénztáruk is bukott. Annyira alacsony ma a pénzügyi kultúra Magyarországon, hogy ez ellen tenni kellene.

Ha felhívná önt a miniszterelnök, elmondaná neki, mit tenne ebben a helyzetben?

Ha felhívna, valószínűleg elmondanám.

Mi a véleménye a jegybank kamatdöntéséről?

Kevés ennél dilettánsabb döntést lehetett volna hozni egy ilyen helyzetben. Azokat a kis és középvállalatokat, akik ennek a válságnak az ellenére még talpon vannak, és még csak nem is devizahitelben adósodtak el, azoknak ez lehet az utolsó kegyelem döfés. 15-16 százalékos forintkamatot ilyen gazdasági helyzetben nem lehet kigazdálkodni. Hát ha a kormány így akarja segíteni a kis és közepes vállalkozásokat, akik a GDP 65 százalékát állítják elő, akkor nagy a baj. Sem a halott állampapírpiacot sem tudta feltámasztani, sem a forint gyengülését nem tudta megállítani ez az emelés. Ez a lépés közelebb segíti az országot a recesszió elmélyüléséhez.

Erre azt mondják hozzáértők, hogy spekulációs támadás zajlott a forint ellen, és ha nincs a magas kamat, bedőlünk.

2003-ban a forint erős oldalát támadták, tehát nem a gyenge oldalt, ahol csak a bankóprés ennek a megállítója. A világ tele volt szabad likviditással, két százalék volt a dollárkamat, 1 százalék az európai kamat, és mi egy afrikai banánköztársaság színvonalán finanszíroztuk az államadósságot és a költségvetés teljes hiányát. Ha euróban a Magyar Köztársaság kibocsátott volna államkötvényeket, azokat lejegyezték volna 4-5 százalékon, és nem 12,5 százalékon.

De mi történt így? Ideutalták 2003-ban az eurót, vettek érte forintot, volt állandó kereslet a forint iránt, ez magasan tartotta az árfolyamot. Abból a forintból államkötvényt vettek, mondjuk egyévest. Lejárt az egyéves állampapír, a befektető felvette rá a 12 százalékos kamatot, és a mondjuk 260 Ft-nál leváltotta a forintot. És csak jöttek és jöttek az újabb befektetők erre a 12 százalékra, mert a két és a 12 százalék között neki volt 10 százaléka. Egyet kellett elhinni, hogy nem lesz államcsőd. Sőt a lejárat végén visszaváltotta az euróját forintra, és mivel egyre többen és többen jöttek be, folyamatosan egyre olcsóbban és olcsóbban válthatta vissza a forintot euróra.

Egy év múlva már 250 forintért vette az eurót, vagyis egyszer volt egy 10 százalékos kamatnyeresége az euróhoz képest, másrészt mivel 10 forinttal olcsóbban vitte a forintot, ez volt a másik kb. tíz százalék. Azaz nettó 20 százalékot kerestek euróban a külföldi befektetők. Learbitrálták a magyar adófizetőket, és ehhez asszisztáltak a mindenkori kormányok azzal, hogy lehetőséget teremtettek erre a magas kamatszinttel. Drasztikusan kellett volna a kamatokat csökkenteni, hiszen akkoriban hihetetlen nagy volt a pénzbőség a pénzpiacokon. Tehát ha csak egy negyedévet, felet, vagy egy évet nyerünk, 2-3-4 százalékot fogtunk volna meg. Ez is sok százmilliárdos tétel, amit szabadon elkölthettünk volna újabb hitelfelvételek helyett.