Lakásainkban, autóinkban van az országnak hiányzó pénz

Látszik a válság vége? Nemrég azt mondta a jegybankelnök, hogy nem kell lehívni az Európai Központi Bank ötmilliárdját. Ilyen jól állna a magyar gazdaság?

Véleményem szerint nem áll ilyen jól. Ha olyan lesz a helyzet akkor le fogjuk hívni, ha akarja az MNB, ha nem. Szükség lesz rá.

Mi a fontosabb pillanatnyilag, megfelelni a mastrichti kritériumoknak, vagy növelni az állami kiadásokat?

Az állami adminisztratív kiadásokat kellene drasztikusan csökkenteni. Az állami beruházásokat az európai uniós forrásokkal kiegészítve növelni, az adókat csökkenteni kellene. Furcsának tűnik, de azért kell adót csökkenteni ilyen válságos helyzetben, mert amúgy sem lesz nagy az adóalap. Nem tudunk veszíteni egy ilyen helyzetben. Ha magasan hagyjuk az adókat, és az adóalap lecsökken, akkor egy kicsi adóalapnak egy viszonylag nagy százalékát viszi az állam. De ha van esély arra, hogy az adóalap növekedjen, akkor annak a kisebb százaléka is nagyobb szám. Ez ad egy esélyt a gazdaságnak, az országnak. Egy ilyen világválsághelyzetben így se, úgy se lesz meg az a bevétel, amit terveztünk. Akkor már inkább csökkentsük az adókat, mert ez arra ösztönözheti a befektetőket, hogy merjenek befektetni egy ilyen nagyon nehéz helyzetben, és akkor akár több bevétel lehet.

Ön szerint helyes, hogy a minimálbér adómentes?

Ez alapvetően politikai kérdés. Morálisan helyes, gazdaságilag nem helyes.

Egyes elemzők szerint egy ilyen válsághelyzetben használna egy adóamnesztia, hiszen akkor eltitkolt vagyonok kerülhetnének be a pénzpiaci rendszerbe.

Az adóamnesztiát én is támogatom. Olaszország kiváló példa erre. De ez nem érintene tömegeket Magyarországon.

Mi a véleménye a rendszerváltás óta működött kormányokról?

1990 és 1994 között a köztársaság jogi alapjait tették le, megszületett a társasági törvény, lehetett részvénytársaságokat alapítani. Jogállami kereteket teremtettek. 94-98 között stabilizálták a gazdasági helyzetet, részben a privatizációval, részben a drasztikus megszorításokkal. Ami utána jött - sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani -, de az Orbán-kormánynak az volt a nagy előnye, hogy merte vállalni a döntéssel járó esetleges konfliktusokat. Mindegy, hogy hogyan döntött, lehet, hogy olykor hibázott is, de döntött. Ilyen képlékeny és gyorsuló világban és ilyen állapotú országban nem dönteni, hezitálni, oldalazni, mindenféle parttalan vitákat folytatni nem lehet. Az elmúlt hat év erről szólt szerintem, hogy nem mertek, nem tudtak vagy nem akartak dönteni. Amellett, hogy nagyon sokszor rosszul is döntöttek. Ez is segített ennek a helyzetnek az eszkalálodásában.

Időről időre felmerül a kérdés, hol a pénz a világban, és hol a pénz Magyarországon? Ellopták, elprivatizálták? Netán a pártfinanszírozásra ment el az a pénz, ami hiányzik a gazdasági stabilitáshoz?

A probléma, a mostani válság gyökere, hogy Amerikában a ma megevett hamburgert a másnapi jövedelmükből fedezték az emberek. Évtizedekig ez volt a gyakorlat. Ez hozott hatalmas gazdasági növekedést Amerikában, de a világban is. Ez volt az amerikai gazdasági motorja, az erős fogyasztás, ami keresletet generált. A kereslet felhajtja az árakat, ez pedig gazdasági növekedést indukál. Hogy hol a pénz? Középosztálybéli amerikaiak tízmillióinál. Akik még az oly versenyképes amerikai gazdaság ellenére is még annál is magasabb életszínvonalon éltek, mint amit az amerikai gazdaság természetes növekedése lehetővé tett volna.

A pénz ingatlanokban, autókban van, életszínvonalban, nyaralásokban, az USA-ban és itthon is. Amerikában ez egy nagyobb családiházat, itthon egy nyolcvan négyzetméteres lakást jelent. Amerikában egy 5000 köbcentis benzinpusztító autót, itthon mondjuk egy VW Passatot. Az arányok mások, Amerikában százmillió, nálunk csak néhány millió embert érint ez. Olyan emberek is ingatlanokhoz, autóhoz jutottak, akiknek erre egyáltalán nem volt pénzük, vagy nem vehettek volna olyan méretű, értékű házakat, kocsikat. Vagy nem tudtak volna olyan mennyiségű és értékű fogyasztási javakat olyan rendszerességgel igénybe venni, mint tették. Magyarul magasabb életszínvonalon éltek, mint azt jövedelmi viszonyaik lehetővé tették volna. És mindezt rendszeresen hitelből fedezték.

És ki fizette a révészt?

Például önmagunk. Ez olyan, mint a csontliszt - az unióban ez már nincs -, amikor az állatokkal feletetik saját magukat. A válság kirobbanásához jelzálogpapírok vezettek. Voltak követelések, amiket a bankok összecsomagoltak, értékpapírosították, és eladták őket befektetési alapoknak. Amelyek mögött, a lánc legvégén ugyanolyan emberek milliói álltak a befizetéseikkel, mint akiknek a hiteleit a bankok értékpapírosították, tehát az átlagemberek maguk is finanszírozták ezt a rendszert. Az utolsó szöget a koporsóba az a 3-5 millió amerikai állampolgár – döntően a szegénynegyedekben élő emberek – úgynevezett Ninja (no income, no job, no asset; se fizetés, se állás, se vagyon) kötvénye verte be. Ebben a programban olyan emberek jutottak ingatlantulajdonhoz, akiknek semmijük sem volt: se állásuk, se pénzük, se önerejük.

És hol a pénz Magyarországról?

Ez az ország minden évben körülbelül tíz százalékkal többet költ el, mint amennyit megtermel. 90-ben indultunk olyan 25 milliárd dolláros államadóssággal, most van 85. Képződött tehát plusz 60 milliárdnyi úgy, hogy közben eladtunk mindent. Ez a túlköltés azt eredményezte, hogy tízévente egy teljes év GDP-je kiesik. Ez az utóbbi 18 évet nézve azt jelenti, hogy elveszett másfél évnyi GDP-nk. Ez mit jelent? Bármilyen döbbenetes és hihetetlen, de itt a pénz nálunk, magyaroknál !

De hol?

A magyar állampolgárok millióinál. Nézzünk egy egyszerű példát: ha valakinek 200 ezer forint a nettó fizetése, ez egy évben 2,4 millió forint. Ha tíz százalékkal többet költ ennél hitelből, eladja a családi ezüstöt otthonról, akkor nem tűnik fel. Csak tíz év alatt egy teljes évnyi családi költségvetés kiesik. Ez nem jelent szignifikáns életszínvonal-javulást. Plazmatévékben, új lakásokban, az életszínvonalban, a nagyon sok inaktív ember eltartásában, a 300 ezer kamu rokkantnyugdíjasban, a nyugdíjasok finanszírozásában., a pazarló államban van a pénz. Van 500 ezer ember, akiről nem tudjuk, hogy mit csinál, eltartják, nem dolgozik, nem nyugdíjas, nem beteg és nem munkanélküli. És a mi esetünkben is igaz, hogy az emberek többször mentek nyaralni, többször vettünk drágább ételt, előbb cseréltük le a kocsinkat, megvettük a gyereknek a lakást, felvettük a lakáshitelt. Ezek önmagukban kis tételeknek tűnnek, csak 18 év alatt dagadtak óriásira.

Ez kinek a sara?

Mindenkié. Senki sem akart rosszabb életszínvonalon élni. Azoknak a sara, akik engedték, hogy hitelből finanszírozzák a kicsit jobb létet.

Én hasznos tagja vagyok a társadalomnak, ha a legjelentősebb vagyontárgyam a két mobilom és a diktafonom? Hisz én nem gyarapodtam hitelből, a javaimat a szolgáltatóiparban költöttem el jellemzően, kocsmákban, taxiscégeknél.

Mindenki hasznos tagja a társadalomnak. Csak mindenki élvezte ennek a rossz rendszernek az előnyeit, vagy áttételesen, vagy közvetlenül. Még az is, akinek csak egy mobiltelefonja van.

Nekünk vagyontalanoknak, mi a felelősségük a mostanra kialakult helyzetben?

Az egyszeri embereknek felelősségük nincsen, ők csak haszonélvezői voltak ennek a történetnek. Ha meglehet venni valamit tíz százalékkal olcsóbban, akkor mindenki – különösen a magyarok – megtalálják azt a pontot a rendszerben, ahol megvehetik. Volt egy olyan lehetőség, amit a hitelfelvételekkel finanszírozott az állam és az egyén is, hogy jobban élhessen. Minden állampolgár élt ezzel a lehetőséggel, például ön is, amikor gond nélkül el tudott menni a Sziget Fesztiválra. Nehéz példákat mondani, de mindenkinek megvan a maga Szigete. Lehet, ha ez a helyzet nincs, ön most rosszabbul élne. Az egy örök axióma, hogy mindig mindennél van rosszabb.

Nem hiszem, hogy az embereket, mint individuumokat el kéne ítélni, mert az emberek nem tettek mást, csak éltek a lehetőségükkel. Az amerikai bankárokat el lehet ítélni, amiért alkalmazottként évi 100-200 millió dollárokat kerestek. Ez valóban vérlázító. Ugyanakkor a bankokat nem lehet felelőssé tenni azért, hogy a FED, a SEC, azaz az USA pénzügyi felügyeleti hatóságai hagyták, hogy a bankok ezt a gyakorlatot folytassák. A befektetési bankoknak teljesen mindegy, hogy ásványvizes palackkal, kukoricával, olajjal, devizával, részvénnyel, kötvénnyel, ne adj isten, ilyen szinte semmit sem érő jelzálogpapírokkal kereskedjenek. A regulátornak, az államnak, a felügyeleti hatóságoknak kellett volna ennek megálljt parancsolnia.

Mikor nyeri vissza a pénzpiac a bizalmat?

Ezt nehéz megmondani, hiszen korábban elképzelhetetlen volt, hogy egy amerikai pénzintézet gazdálkodási adataiban ne lehessen megbízni. Most kiderült, hogy ezek a bankok manipulálták a tőzsdei adataikat. Egymás után dőlnek be a bankok, egyre-másra derül ki, hogy tele vannak mérlegen kívüli tételekkel. Ha egy amerikai bankban nem bízhatunk, akkor hogyan lehetne megbízni bármiben is? Az X bank nem bízott az Y bankban, így nem adott hitelt. Ugye, minden bankban több a hitel, mint a betét. Van 100 egység betét 120 egységnyi hitellel, 10 egység banki tőke, ha 40 egységnyi betétet kivesznek, máris dőlhet a bank.