Trinkl Lajos 230 milliója

2006.08.11. 08:08
Az immár szokásos menetrendnek megfelelően augusztus első napjaiban közzétette az adóhivatal azoknak az adózóknak a névsorát, akik jelentős adóhiányt halmoztak fel. Ahhoz, hogy valaki felkerüljön a feketelistára, a hiánynak el kell érnie magánszemélyek esetében a 10 millió, más adózóknál a 100 millió forintot.

A lista nem összefoglalóan tartalmazza a nemfizetők adatait, negyedévenként csak a legújabb delikvensek nevét rögzíti. Így nem véletlen, hogy a legfrissebb névsorban nincsenek a korábbi lajstromról ismerős cégek vagy magánszemélyek. Ez persze azt is jelenti, hogy azoknak a nevét sem ismerhetjük meg, akik időközben rendezték a tartozásukat.

A „kipécézett” adósok gyakran tesznek panaszt nevük nyilvánosságra hozatala ellen, ám az adatvédelmi biztos korábban azt nyilatkozta, szó sincs érdeksérelemről, a szóban forgó adatok közérdekből nyilvánosak. Péterfalvi Attila szerint azért sem lehet indok a panaszra, mert jogszabály írja elő a nyilvános listát, s abban csak jogerős határozattal megállapított adóhiányok szerepelnek.

Előfordul azonban olyan eset is, hogy közvetlenül a nyilvánosságra hozatalt követően – reménytelennek látva a kedvező jogi elbírálást – fizeti meg valaki a tartozását, ebben az esetben nincs mód arra, hogy lekerüljön a listáról. A Világgazdaság találomra kiválasztott néhány, a listán szereplő magánszemélyt és vállalkozást, ám nem járt sikerrel, egyiket sem tudta elérni. Ez nem véletlen – mondták a szakértők –, általában menekülőre fogják az érintettek, „van, aki a földet is beszántja maga mögött”.

Az elmúlt negyedév nagy adósságfelhalmozóinak listáján 67 vállalkozás és 33 magánszemély szerepel. A cégek között három is kétmilliárd fölötti tartozással „dicsekedhet”. A képzeletbeli dobogó legfelső fokára a XV. kerületi székhelyű Hagyományos Családi Vállalkozás Kft. állhat, adóssága közelít a hárommilliárdhoz. Duplán is feliratkozott a – szintén nem elérhető – www.cindy.hu Kereskedelmi Kft., amely egyszer a nyolcadik a listán 431,7 milliós tartozással, illetve a tizennyolcadik közel 237 millióval. Feltételezhető, hogy ennél a cégnél két egymástól független esetben is jogerős határozat mondta ki a jelentős adósság meglétét.

A magánszemélyek közül a komlói Trinkl Lajos mondhat a magáénak kétes dicsőséget, 232,8 milliós tartozásával „beverekedte” magát a cégek középmezőnyébe. Az adóhivatal összesítéséből az nem derül ki, hogy ő milyen köztartozások hátralékával halmozta fel ezt az összeget.