Az idén nem dől meg az áramcsúcs
A nagyfogyasztónak számító vállalatok a gazdasági válság miatt sorra fogják vissza vagy állítják le termelésüket, ami egyből lemérhető az energiafelhasználás csökkenéséből, ezért várható, hogy - egy rendkívüli és hosszabb hideg időszak beköszöntét kivéve - az idén elmarad az áramcsúcs megdöntése.
Az elmúlt napok hidegebb időjárása és az ünnepi díszkivilágítás bekapcsolása ellenére most a napi legnagyobb fogyasztás 6000 megawatt körül van, ami vélhetően az ipari felhasználás csökkenésének, illetve az úgynevezett vezérelt fogyasztók (közismertebben az éjszakai áram) időintervallumának széthúzása miatt van.
A villamos energia magyarországi csúcsfogyasztása közel 20 év után tavaly november végén dőlt meg, amikor kétszer is sikerült túlhaladni az addigi rekordnak számító, 1989-ben regisztrált 6550 megawattos teljesítményt.
A rendszerirányító Mavir adatai szerint már 2006-ban is decemberben mérték a legnagyobb napi fogyasztást, ami a hidegebb időjárás mellett valószínűleg a karácsonyi díszkivilágítás elterjedésének is a következménye; majd a felhasználás tavaly november végén elérte a minden eddigi csúcsnak számító 6602 megawattot.