További Magyar cikkek
Apa az anyán belül
Láttuk még a kínai Máté Pétert, egy milliárdos befektető elmagyarázta, hogy "az apa az anyán belül létezik" és jót mulattunk a Lázadók egyik hangárjára hajazó nagy földszinti teremben, ahol a budapesti kínai kolónia képviselőinek tömegében egy Doszpot nyomozó által vezetett szocialista sejtet is felfedeztünk.
Először hallunk a professzorról
A jobbszélen Song befektető, mellette Dr Wu |
Nehéz kínaiak
Song befektető azt is elárulja, hogy Wu professzor számításai alapján adják át az első két épületszárnyat éppen jövő március hetedikén, mert így az üzlet sikeres és gyümölcsöző lesz. Ekkor a tőkéstárs Strabag képviselője veszi át a szót és a nyugati menedzserréteg már-már túlzásba vitt politikai korrektségéről szőtt tévképzetünket helyre téve megjegyezi, hogy látják, ezért nehéz üzletelni a kínaiakkal.
Hermann, a feng-shui szakértője
Song befektető erre nem vágja szájba, így Rudolf Riedl el tudja mondani, hogy az ázsiai tőkéstársaknak nem tetszett az első terv, így a komplexumot a feng-shui elvei alapján tervezték át. Láthatjuk a feng-shui szakértőt is (nem derül ki, hogy milyen viszonyban van Dr Wu-val), aki meglepő módon nem kifürkészhetetlen tekintetű ázsiai guru, hanem copfos, ultrahegyes orrú, brókerszemüveges, disznóbőr aktatáskás és Hermann a keresztneve.
Anyakomplexus a komplexumban
Egy kataton magyar újságíró - túltéve kollégáján, aki azzal kezdte, hogy "magyar állampolgárként köszönetet mondok önöknek, hogy Ázsia egy kis darabját elhozták nekünk" - megkérdezi, hogy ha a három felépítendő épületrész neve Apa, Lány és Fiú, akkor hol az Anya.
Michael Song ekkor a kultúrák közötti falakon kis rést ütve nem veszi elő platina dobócsillagját, ellenben udvariasan elmagyarázza, hogy az egész test az anya, a többi családtag az ő része, így "az apa az anyán belül létezik". "És akkor mi van az unokatestvérekkel?" - kérdezné Etele, amikor a befektető az építőipar felé tett váratlan kanyarral bejelenti, hogy "a teljes beruházás az anya".
Viktimológia
Rudolf Riedl sem akar lemaradni, ezért az épület hi-tech irányítórendszerének bemutatását így kezdi:
biztosan mindannyian láttak olyan amerikai filmet, amelyikben a terroristák elfoglalják egy felhőkarcoló vezérlőtermét, ahonnan ők irányíthatják a lifteket, a mozgólépcsőket és a légkondit. Na nálunk is így lesz.
Exkluzív szenzáció
Dr Wu a Módszert magyarázza |
Mi: Miből számolta ki, hogy melyik az ideális nap az üzlet elindítására?
Wu professzor: Veszem a négy alapvető elemet, az Eget, az Embereket, a Földet és az Időt, majd speciális, bonyolult számítást végzek.
Mi: Köszönjük Wu professzor!
A bokrétaünnepséget a jobb oldali szárny fölszintjén tartják. A napfényről belépve először megvakulunk, majd elégedetten konstatáljuk, hogy a csillaghajó-stílus ebben a helyiségben barokkosan beérett. A hatalmas betonfelületeket játékosan ellenpontozzák a lufikból épített sárkányok, a hidegtálak, egy parasztszekér, illetve egy olajfestmény, amely egy hatalmas kerek sajtot eltulajdonító katolikus szerzetest ábrázol. Az építőmunkások mellett eljött több száz itt élő kínai.
A sörcsap közelében belebotlunk Doszpot Péter honatyába és Sándor László volt MSZOSZ-elnökbe. Próbáljuk felfedezni a szocialista-kínai összefüggést, de már kezdődik is a műsor. Hangulatos jelenet, amint ezer jókedvű ázsiai figyeli, ahogy négy alföldi kun legény színes sárkányokat táncoltat. Lassan indulnunk kell, így már csak a szemünk sarkából látjuk a színpadra felhágó Lamperth Mónika leendő belügyminisztert és reménykedünk, hogy nem hagyja szégyenben a magyarokat és beszámol legalább egy ufóélményéről.
A Makett és az Épület
Bármilyen is lesz "Európa legnagyobb nagykereskedelmi és kiállítási központja", a róla készült több méteres makett ámulatba ejtette az Index helyszínre érkező építészetkritikai riportereit. Az még semmi, hogy az épület maga igen részletesen ki van dolgozva, de az ismeretlen pekingi makettmester megformázta az összes kis bokrot, kerti padot és tébláboló vásárlót is. És micsoda vásárlókat!
Az egyik tetőteraszon első látásra megkapó gay-romantic jelenet bontakozik ki: fekete birkózódresszt és sárga gumicsizmát viselő pocakos férfi szemez egy mustárszínű pulóveres fiúval.
A bal szárny második tetőszintjén egy kelet-európai származású nagykereskedő rogyik össze a Milicista Halála pózában. Rendkívüli kedvezményre gyanakszunk, de tekintetünket magához rántja a makett mögötti falon látható számítógépes grafika a leendő Centerről.
Mielőtt elmerülnénk a grafikában, felfedezünk még egy drámai jelenetet, amely egy elmérgesedett üzleti konfliktus végeredményét mutatja.
De hogyan is fog kinézni ez az irdatlan nagy irodaház, amely végső formájában 300 méter hosszú, 270 méter széles, 33 méter magas és 205 ezer négyzetméter alapterületű lesz? Kritikusaink egyelőre nem adhatnak alapos szakvéleményt, mivel a makettre és néhány grafikára tudtak csak támaszkodni. Az azonban már most látszik, hogy Juhász Sándor főépítész nem tudta kiűzni az agyából a csillaghajókat és a hatalmas gránitfelületek iránti rajongást. Ez persze nem feltétlenül baj, bár figyelmeztető jelként ott a Westend City Center.
A három szárnyból összeálló teljes szortiment (amely ebben a formában csak két év múlva lesz kész) nagyjából U alakú. Anticipációs szakcsoportunk szerint a főbejárat felől nézve az épület szexuálisan feltüzelt tarisznyarákot formáz A látvány fontos eleme a két szélső épület tetején végigfutó izé, melyek bütümetszete egyértelműen szem alakú.
Először a szemek alatt lévő két oldalszárny épül meg, a hátsó, kellemesen lekerekített központi épület csak 2004-re.
A tetőre álmodott függőkertek impozáns látványt nyújtanak, bár felmerül a kérdés, hogy miért mászkálna bárki is egy ázsiai nagykerbázis tetején.
A falon látható, korábbi állapotot bemutató grafikára visszatérve: a ház ezen még kicsit másképpen nézett ki: az elnyomó Apafigura nyomta rá bélyegét a bejárati traktusra egy naturalistán juhászbajusz-szerű tetőelem képében. Ez a motívum szerencsére eltűnt a végső változatról.
A bejárathoz tervezett arénaszerű tér kiradírozását már-már a Star Warsos látványvilágnak dobott kesztyűként értelmezzük. A maketten ezt a részt bravúrosabban oldották meg, figyelmet érdemel a 30 fokos szögben megdöntött medence, nyilván antigravitátorral ellátva, illetve az optimistán ideálmodott pálmafasor. Lehet, hogy nem konzultáltak Wu professzorral.