Köldökzsinór-avatás időutazással és átvágással

A 24 118. számú bodonyi bekötőút felújítása - ez volt annak a pályázatnak a neve, amely az első ötéves terv részeként hazánk számára első uniós költségvetési ciklusban, 2004-2006 között az elsők között kapott támogatást a brüsszeli kasszából. A pályázati indoklás szerint a korábbi rossz minőségű út miatt a faluban csökkent a turisztikai vonzerő, a gazdasági befektető partnerek vállalkozókedve hanyatlik, de a helyiek remélik, az új út miatt ez most másként lesz.

A szovjet elvtársakon Brüsszelen nem múlt: az EU regionális operatív programja 80,8 millió forintos támogatását adott a 89,8 milliós beruházásra. Ennek során úgynevezett profiljavítással, kátyúzással és pályaszerkezet-cserével újították meg azt a két kilométeres utat, amely a 876 lelkes Bodonyt Paráddal köti össze. A vállalkozókedv máris élénkül és a közlekedés is fellendült: a kétszer két kilométer alatt két kisteherautót is láttunk, valamint oda- és visszafelé menet is találkoztunk egy menetrend szerinti buszjárattal - ebből nagyjából tíz van egy átlagos munkanapon.

'Nem tudom pontosan, hol van'

Az útavatás igazán parádésnak ígérkezett a kistelepülés életében: Veres János pénzügyminiszter, Erős János, a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgatója és Sós Tamás Heves megye tanács közgyűlési elnöke és egyben országgyűlési képviselője - aki már azzal felidézte a vidám barakk éveit, hogy tendenciózusan csendőrpertut alkalmazott az újságírókkal -, továbbá számos szomszéd település polgármestere zúdult a kis falura. A megújult út szinte minden száz méterére jutott egy kisebb-nagyobb helyi vagy országos hatalmasság, akiket ehhez képest szolid érdeklődés, nagyjából 80-100 ember fogadott.

A miniszter valamivel utánunk érkezett, alighogy kiszállt a kocsijából, egy beszélgetésfoszlányt kaptunk el. Épp azt mondta - ha jól láttuk a fényképészeknak és a kamerásoknak az esemény hírértékéhez képest népes táborától, Sós Tamásnak -, hogy "nem tudom pontosan, hol van".

Valószínűleg nem sokkal korábban még Bodonyról is ezt gondolhatta, bár Borsos László polgármestertől hamarosan megtudhattuk: Veres ugyan pénzügyminiszter, de "szabolcsi ember lévén egész Északkelet-Magyarországban gondolkozik". Nem is rossz, bár az jutott eszünkbe, hogy a főváros dolgai iránt miniszterelnökként eléggé közömbös Orbán Viktor Budapest-ügyi minisztert képzelt volna el új kormányába; nem tudjuk, Északkelet-Magyarországon ebből milyen következtetést kellene levonni.

Brüsszeli szigor, mosolygó Veres és a köldökzsinór

Veres János mindenesetre nem okozott csalódást: az ünneplő közönségnek valószínűleg már az is jólesett, hogy kimerítő érdeklődést mutatott a palóc népviselet iránt, még vissza is kérdezett egy ízben a párták vonalvezetéséről vagy szabásmintájáról vagy miről. A helyiek cserébe énekeltek neki és a többi magas rangú politikus elvtársnak úrnak. Egészen komolyan olyan íze volt a dolognak, mintha egy negyven évvel ezelőtti bányaavatóba csöppentünk volna, csak a vörös bársonnyal leterített hosszú asztal hiányzott.

A helyi asszonykórus autentikus hagyományőrző műsorát a tanácselnök polgármester elvtárs úr szónoklata követte, amelyből kiderült: a községnek kirívó természeti adottságai vannak, úgymint "jó levegő és csendesség", ezért nagy terveik vannak a falusi turizmus fejlesztésére, "nem lévén más lehetőség". Ekkortól úgy éreztük, hogy ez nem időutazás és nem is útavatás igazán, hanem egy Szomjas György-forgatás a boldog hatvanas évekről, de nem mertünk szólni, pedig a későbbiek csak megerősítették ezt a gyanút.

Itt voltak mindjárt a beszédek. A polgármester a ROP-pályázatról azt mondta, amikor elolvasta, úgy érezte: "pontosan nekünk írták ki", és bár sok gondjuk volt az uniós szigor miatt, sikerült nyerniük. Amikor a brüsszeli szigorról beszélt, megjegyezte: "a pénzügyminiszter úr erről órákat tudna beszélni". Veres János csak mosolygott, mint egy csibész kisfiú, akinek háromszor kell átírnia a dolgozatát, mégis visszadobják. Az út szerinte úgy köti össze a falut a külvilággal, mint köldökzsinór a születendő gyermeket - reméljük, arra nem gondolt, hogy kilenc hónap múlva majd ezt is elvágják.

Jó, mert elvezet iskolába, temetőbe

A szövetkezeti italboltból az eseményre kisétálók - közülük néhányan valószínűleg az utolsó bánya bezárása után ültek be egy fröccsre, és az azóta elszaladt 10-15 évre ott ragadtak -, a fellépők és családtagjaik, a helyi és környékbeli fontosságok, valamint néhány érdeklődő alkotta tömegben viszont nemigen volt szülész-nőgyógyász, így ezen senki nem akadt fenn. Ezért aztán Veres János is továbbbvihette ezt a vonalat, amikor azt mondta, jó az a hasonlat, amely az út megépítését egy gyerek születéséhez hasonlítja.

A miniszter ezt követően olyan gyorsan váltott, mintha ismét egy 2-3 százalékpontos deficitnövekedést akarna letagadni egy választási nagygyűlésen, és azzal folytatta, hogy milyen jó és fontos is egy út. Jó és fontos azért, mert az ember könnyebben tud eljutni, "amikor iskolába megy, dolgozni megy, vagy temetőbe megy, és még számos más alkalommal" - mondta, majd hozzátette: "az utak életünk szerves részét képezik". A beszédét azzal zárta, hogy "jó helyre került a pénz, élvezzék", valamint megjósolta, hogy sikeres év áll Magyarország előtt - ez biztos egy januári beszédéből jutott eszébe, mindenesetre még van öt hónap, majd meglátjuk.

Átvágás az átvágással

Veres után a megyei tanácselnök, Sós Tamás kezdett beszédbe, ott tartott, hogy a kistérség az észak-magyarországi régió 28 kistérsége közül négy éve a 25., tavaly viszont már a 16. helyen állt, "Salgótarjánnal emlegetik együtt"; íme, van, ahol ennek is lehet örülni. A szónoklat hátralévő időtartama alatt szétnéztünk a főtéren, amelyet a kultúrház, a buszmegállónak is nevet adó szövetkezeti italbolt és a takarékszövetkezet épülete határolt.

A beszédeknek és a hatalmasságoknak otthont adó kis pavilon mögül kígyózott felfelé a megújult út Parád felé. A szónokok előtt egy vörös és egy nemzetiszínű szalagot feszítettek ki, hogy azt majd átvágják, vagyis úgy csináljanak, mintha tényleg most avatnák az utat. Közben persze tudtuk, hogy nem, hogy csak átvágnak az átvágással, de istenem, ez egy ilyen rendszer volt. Hiszen egyrészt mi is ezen jöttünk be Bodonyba, másrészt a beruházásról szóló tájékoztatás szerint a munkálatok már április végén befejeződtek.

Felszentelte és átszáguld rajta

Míg mi elgondolkodtunk azon a hirdetéseket nézve, hogy a megújultnak útnak köszönhetően várhatóan fellendülő helyi konjunktúrát megelőzve vegyünk-e egy telket érvényes építési engedéllyel, és eltöprengtünk, hány embert hozott lázba a "Felhívás békekölcsön jegyzésére" "Pályázati felhívás az AVOP Leader+ intézkedés keretében pétervásárai kistérség akcióprogramja a helyi vidékfejlesztési terv megvalósítására" kezdetű hirdetmény, a helyi plébános elvtárs megszentelte a megújult utat. Amikor azt hallottuk, "Jézus bennünk él, ő az út, az igazságosság és az élet"; nem tudott nem eszünkbe jutni, hogy "ő a bekötőút...", ezért elnézést kérünk.

Közben viszont megtudtuk, hogy nem is a helyi plébánossal van dolgunk, vagy ha helyi is, ingázik több falu között. Persze ha körjegyzőség van, miért ne lehetne körplébánosság is, gondoltuk, az egyház már megkezdte a racionalizálást. Mindezt - mármint azt, hogy nem Bodony kizárólagos plébánosa szentelt a szemünk láttára - onnan tudtuk meg, hogy a rögtönzött áhítat végén mintegy viccesen szóvá tette: csak azt sajnálja, hogy az út nem egyenes, mert ő bizony nyolcvan-százzal szokott száguldani, amikor misékre siet.

Bár rendőrök és polgárőrök egyaránt szép számmal voltak jelen az eseményen, a plébános önfeljelentésével nem foglalkozott senki, sőt, ajándékot is kapott a helyi nyugdíjasklubtól. Aztán volt még egy kis hagyományőrzés üveges tánccal; már-már lakodalomban éreztük magunkat, amikor a "hajnalban, hajnal előtt / piros rózsa nyílik a házam előtt" című klasszikust meghallottuk, de menyasszonytánc helyett össznépi bográcsozás kezdődött.

Fellendül

Vagyis persze nem össznépi, mert a fontos elvtársak politikusok a kultúrház felső szintjén szolid, zártkörű ünnepségen vettek részt, míg a többiek lent bográcsost ehettek, ingyen sört ihattak, és amikor elmentünk, úgy tűnt, még repeta is jut. Lehet, hogy utána utcabál is volt, vagy össztánc a főtéren, mi ezt már nem vártuk meg. Végigkanyarogtunk inkább az ünnepség tárgyán, és közben jóleső érzéssel konstatáltuk: igen, fellendül.

Az indulás előtti utolsó vizuális élményünk ugyanis egy, a buszmegálló falára kiragasztott papírlap volt: "A takarékban megrendelt sárgabarack július 25-én és 26-án, kedden és szerdán átvehető". Hát igen, tényleg visszatért a vállalkozó kedv.