A térségben nálunk a legdrágább a benzin
A Magyar Hírlap hétfői száma szerint a magas hazai adók miatt az összes környező országhoz képest hazánkban a legmagasabb a benzin és a dízel gázolaj ára. Még Auszriában is olcsóbban lehet tankolni, mint nálunk, a keleti szomszédainknál pedig két-háromszor kevesebbe kerül az üzemanyag.
A 95-ös benzin például Ukrajnában 146, Romániában 58 forinttal olcsóbb literenként, mint nálunk. Romániába akár ötven-hatvan kilométert is érdemes autózni, nagyobb méretű tankkal rendelkező gépkocsik esetében még ekkora távolságot megéri megtenni. Ukrajnába még messzebbről is el lehetne indulni, hiszen az ottani ár harmada a hazainak.
Szerdán ismét emelkednek az árak
A Mol hétfőn jelentette be, hogy ismét emeli árait. Ezúttal literenként öt forinttal drágul a benzin, hárommal a gázolaj. A döntést a Mol a nemzetközi olajárak emelkedésével indokolta.
A Magyar Ásványolaj-szövetség szerint a magyarok benzinturizmusa évente harmincmilliárd forintnyi áfa- és fogyasztásiadó-bevételtől fosztja meg a magyar államot. A PM is ismeri ezt a becslést, mondta Máté Dániel szóvivő a Magyar Hírlapnak, hozzátéve, hogy ők az adókiesést 12-30 milliárd forint közé teszik.
A PM szerint nem elég az adócsökkentés
Egyes határszakaszokon csökkenteni lehetne a benzinturizmust az adók mérséklésével, ám az ukrán és a román feketeimportot a hatalmas adókülönbség miatt kizárólag adócsökkentéssel nem lehet visszaszorítani - tette hozzá a PM szóvivője. Ezzel kimondatlanul arra utalt, hogy itt rendészeti eszközökkel lehetne felszámolni az üzemanyagok illegális behozatalát.