A hongkongi látogatáson tartózkodó Gyurcsány Ferenc a benzinár alakulásába való kormánybeavatkozás lehetőségéről szólva kijelentette, hogy csak az érzékelhető mértékű árcsökkentésnek van értelme, amely szerinte legalább tíz forintos. A miniszterelnök szerint egy kismértékű csökkentés a fogyasztó számára nem jelent könnyebbséget, a költségvetés viszont komoly mértékű bevételtől esik el.
Gyurcsány Ferenc elmondta, hogy két út lehetséges, vagy a forgalmi és jövedéki adókon keresztül belenyúlnak az árakba, vagy a benzin árának emelkedésével megnövekedett állami bevételeket speciális módon célzott társadalmi csoportok számára használják fel. Hozzátette, hogy inkább ez utóbbit szeretnék nagyon sokan, különösen az Európai Unióban. A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy az általános forgalmi adó január 1-jétől életbe lépő 5 százalékos csökkentése 10-15 forinttal mindenképpen csökkenti majd a benzin árát.
Kuncze Gábor szabad demokrata pártelnök szerint az üzemanyagár jövedéki adójának meghatározásánál meg van kötve a kormány keze, az Európai Unió, az Európai Bizottság nem javasolja a tagországoknak annak csökkentését, de az áfában nagyobb a mozgástér. Ez a mozgástér kormányzati kompetenciának számít, dönteni kell, és a javaslatokat mielőbb az Országgyűlés elé terjeszteni. Kuncze elmondta, hogy a jelenlegi kormányzati koncepció szerint januártól 5 százalékponttal csökken a legmagasabb, 25 százalékos áfa-kulcs.
A Fidesz szerint a kormány azt a látszatot kelti, mintha valamit szeretne tenni ez ügyben, de valójában hónapok óta nem tett semmit, és a miniszterelnök mostani nyilatkozatából sem érezni ki a szándékát annak, hogy a kormány csökkenteni szeretné az üzemanyagok árát. Lázár Mózes, a Fidesz-frakció energia munkacsoportjának vezetője kijelentette: egy felelős miniszterelnök nem mondhat ilyet, hogy néhány forintos benzinár csökkentés nem jelent semmit, főleg akkor nem, amikor ilyen drasztikusan magasak az üzemanyagárak.
A Magyar Demokrata Fórum szerint szükséges az árak jelentős csökkentése, ezért azt javasolja, hogy a benzinárban szereplő jövedéki adót ne terhelje 25 százalékos áfa. Az MDF szerint elfogadhatatlan az adó megadóztatása. Herényi Károly az MDF frakcióvezetője közleményében rámutat: az ólmozatlan benzinnél például a jövedéki adó 103 forint 50 fillér. A 25 százalékos áfa megszüntetése ez esetben mintegy 25 forintos árcsökkenést jelentene. Az MDF azt javasolja a kormánynak, hogy gyorsan intézkedjen, mert a magas benzinárak előbb utóbb megjelennek az alapvető élelmiszerek, a tej, vagy a kenyér árában is.