Veszteségre számítottak
A BÉT Rt. idei nyeresége különösen pozitív fejlemény annak fényében, hogy az idei évre 150 millió forintos veszteséggel számolt az üzleti terv, az előrehozott amortizációs költségek és a konzervatív forgalmi előrejelzés miatt. Köszönhető ez annak, hogy a 2002-ben megindult növekedés még lendületesebbé vált, ami mind a forgalom, mind az árak tekintetében látványos eredményeket hozott.
A részvénypiac forgalma 2003. november végére megközelítette az 1700 milliárd forintot, ami 12 százalékkal magasabb, mint az előző év teljes időszakában. A teljes tőzsdei forgalom pedig 1967 milliárd forintot tett ki, 6,7 százalékkal többet, mint 2002-ben.
Összeolvdás helyett integráció
Az azonnali piac mellett a származékos piac aktivitása is jelentősen emelkedett, a kontraktusszám alapján számított forgalom hetven százalékkal növekedett. Emellett a tőzsde folytatta költségracionalizálási és hatékonyságnövelő programját, ami szintén jótékony hatást gyakorolt a jövedelmezőségre.
Igen sikeresnek bizonyult a jelzáloglevelek bevezetése, itt 4,5-szeres volt a bővülés. Újságírói kérdésre Jaksity György a BÁT-BÉT-Keler-fúzió kapcsán elmondta, hogy távlatilag a BÉT mindeképp egy tőzsdei és elszámolási cégcsoport együttesét képzeli el, az árutőzsdével való kapcsolat módjánál viszont az integrációt szorgalmazza, nem pedig a két szervezet összeolvadását.