Szokatlanul gáláns lekötött betéti ajánlatokkal álltak elő az év végén a hitelintézetek: nem egy konstrukciónál két számjegyű éves hozamot is elérhetnek - a kamatadó levonása nélkül - a lakossági ügyfelek. Az igyekezet érthető: egyrészt a jegybanki alapkamat magas szintje kedvez a betéti kondícióknak is. Másrészt az év végén szokásos prémiumokból minél nagyobb részt szeretnének maguknál elhelyeztetni a bankok. Mint ismert, a kamatadó felemelését megelőzően több százmilliárdnyi forrás áramlott ki a rövid lekötött betétekből, ezen igyekeznek enyhíteni az érintettek.
Tíz százalék
Két számjegyű betéti kamatot kínál akciós konstrukciójánál a CIB és a K&H Bank, az előbbi két hónapos, az utóbbi egy hónapos futamidő mellett. A CIB 50 ezer, a K&H félmillió forintnál húzta meg a tízszázalékos kamat eléréséhez szükséges limitet. Az MKB Bank szintén az egy hónapos futamidőnél kínálja a legkedvezőbb, évi tízszázalékos kamatot, ennek eléréséhez az ügyfélnek minimum egymillió forintot - amely újonnan elhelyezett öszszeg - kell befektetnie. Az MKB Bank akciós kamatokat tart érvényben bizonyos feltételek mellett a két hónapos lejáratnál, illetve a hat hónapos betét első három hónapjára vonatkozóan is. (Az utóbbi két akció viszont csak e hét végéig érvényes.)
A HVB Bank évi kilencszázalékos kamatot fizet két hónapos futamidőnél már 250 ezer forint elhelyezésekor is. Az ügyfélnek ugyanakkor HVB Privát Plusz vagy HVB Nonstop Számlacsomagot szükséges nyitnia a betétlekötés indításához - elektronikus bankkártyával -, és a lekötés ideje alatt legalább háromszor, összesen 30 ezer forint értékben kell bankkártyájával vásárolnia. A HVB akciós ajánlata ugyanakkor a meglévő ügyfelek számára is elérhető.
A Buborhoz igazodik
Az OTP Bank december 6-tól január 5-ig tartó betétlekötési akciójában két hónapra, fix kamatozással, folyamatos (kamat nélküli vagy kamattal növelt) lekötéssel lehet betétet elhelyezni abban az esetben, ha a kliens a forintszámláin és értékpapírszámláin a 2006. november 30-án nyilvántartott megtakarításainak összegét minimum százezer forinttal növeli. (Az OTP Banknál évi kilencszázalékos kamathoz juthatnak hozzá - ötmillió forint felett - az ügyfelek.) Ha viszont az ügyfél az akció feltételeit teljesíti az OTP-nél, meglévő megtakarításait is kedvezőbb feltételekkel kötheti le.
A Raiffeisen Bank a három hónapos futamidőt választó lakossági ügyfeleit preferálja: már százezer forint elhelyezésekor évi 8,50 százalékos kamatot fizet. Az új szereplőnek számító Allianz Bank egy újdonsággal is előállt. Kamatfigyelő névre keresztelt konstrukciójának lényege, hogy a kínált kamat az aktuális egyhetes bankközi kamatlábhoz (Bubor) igazodik.