További Magyar cikkek
A dömpingre - ígéretük szerint - a biztosítók felkészültek, állítólag nem lesz tehát olyan csúszás mint tavaly, amikor még március elején-közepén is tömegek vezették autóikat érvényes szerződés nélkül. Bár az ajánlatokat befogadó biztosítók a káresemények bekövetkeztekor nem vitatták jótállási kötelességüket, ennek ellenére több ügyfélnek okozott kellemetlen perceket az, hogy jelzést kaptak a lakóterületileg illetékes jegyzőtől: mutassák be az érvényes kötvényüket, ellenkező esetben leszerelik az autó rendszámát, vagyis kivonják a forgalomból.
Káosz
Az eljárásrend szerint a BM 40 napos határidőt ad a biztosítóknak, hogy "feladják" az érvényes szerződések adatait a BM központi rendszerébe. A hivatal ezt követően további 90 napig nem lép, ám ezt követően értesítésére a jegyző megindítja az eljárást. A mostani csúszás így leginkább a harmadik negyedévi adatoknál figyelhető meg: a hivatalból elindult eljárások közül közel 56 ezret kellett lezárni a nyári hónapokban adatváltozás miatt (ide tartoznak egyebek mellett a megkésett biztosítói jelzések befogadása miatt lezárt ügyek), szemben a 2003-as 23 ezerrel. Összességében az ilyen okból lezárt több mint 130 ezer ügy 81,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Ugyancsak jelentősen, 62 százalékkal (12 731-re) ugrott meg az első kilenc hónap alatt azon esetek száma, amikor a szabálysértési folyamatot az ügyfél állította meg azzal, hogy személyesen vitte be érvényes kötvényét az önkormányzathoz. Azt, hogy az esetek többségében valóban az adminisztratív problémák okozzák a fő gondot, jelzi, hogy a forgalomból határozattal kivont autók száma ugyanezen időszak alatt csak 43 százalékkal nőtt. Urbán György szerint a helyzeten sokat javíthatna, ha a hazai biztosítótársaságok végre elköteleznék magukat és az adatsorokat real-time továbbítanák a központi adattárba. Ezt mindeddig csak a Magyar Posta Biztosító vezette be, a napokban zajlanak az Union Biztosító adattovábbításának próbái.
A hivatalvezető emlékeztetett rá, a nyilvántartási rendszer 2000. évi kialakításakor a rendszerterv még tartalmazta azt, hogy a hivatal tartja majd nyilván a bonus-malus besorolást is, de a kérdés akkor - anyagi okokból - lekerült a napirendről. Urbán György szerint a rendszer ma is viszonylag könnyen bővíthető lenne egy ilyen modullal, ám azóta a biztosítók egy része üzletpolitikai okokból nem forszírozza a kérdést. Mindez azért is meglepő, mert eközben a társaságok egységesen arról panaszkodnak, milyen jelentős kapacitást köt le, hogy a számottevően megnövekedett hamis bonus-malus igazolásokat kiszűrjék.