Magyarországon az első félévben 3,611 millió gfb-szerződés volt érvényben, aminek a teljes állománydíja 115,7 milliárd forintot tett ki. Az első félévben a biztosítók gfb-ből származó díjbevétele 55,7 milliárd forint volt, a kárráfordítás pedig elérte a 67,9 százalékot, azaz a 37,9 milliárd forintot. Zsoldos Attila közölte, hogy az Unionnak az idén több mint ötmilliárd forint bevétele származik a gfb-ből, a kárhányada pedig a piaci átlag alatt lesz.
14 ezer forint megtakarítás
A verseny növekedéséről elhangzott, hogy sokáig csak az ügyfelek 2-3 százaléka, 50-60 ezer autós váltott évente biztosítót, mivel a társaságok díjai nehezen voltak összehasonlíthatók, és nem volt egyszerű a biztosítóváltás sem. Az internet elterjedésével azonban könnyebbé vált a díjak összevetése, s kiderültek a különböző társaságok által ajánlott biztosítások közötti ár-értékarány különbsége.
Az elnök-vezérigazgató véleménye szerint a piac az internet révén is egyre átláthatóbb, s ezért nő az ár- és a szolgáltatási verseny is a cégek között. Zsoldos Attila elmondta, hogy Hollandiában és Angliában egy évben a biztosítottak 30, illetve 60 százaléka vált társaságot. Az elnök-vezérigazgató a magyar piaccal kapcsolatban elmondta, hogy tavaly bizonyos esetekben a különböző társaságok biztosításai között akár két-háromszoros árkülönbség is tapasztalható volt. A tavaly biztosítót váltó 300 ezer ügyfél az idén átlagosan 14 ezer forintot takarít meg.
Az eseményen közölték, hogy az elmúlt öt évben a kötelező piacán 7-ről 12-re nőtt a biztosítók száma. Az elmúlt öt évben a biztosítók díjbevétele 87 százalékkal nőtt ezen a piacon, míg a szerződésszám csak 3 százalékkal bővült. Ebből következően a kötelező átlagdíja 1999. és 2004. között 21.000 forintról 32.000 forintra nőtt. Az Union jövő évi ajánlataival kapcsolatban elhangzott, hogy elsősorban a lakossági személygépkocsi-piacon szeretne új ügyfelekre szert tenni. A társaság minden, január 1-jén érvényes gfb-vel rendelkező személygépkocsit tulajdonló magánügyfelének ingyenes közlekedési balesetbiztosítást ad.