Kétszáznál több módosító a büdzséhez
A kancelláriaminiszter sem örülhet, ha a képviselőktől zöld utat kapnak az őt, illetve a tárcáját érintő módosítások. A legnagyobb horderejű az, amelyik értelmében az uniós pénzeknél a fejezetgazda nem a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter (jelenleg Szilvásy György), hanem a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnöke (Bajnai Gordon) lenne. Ráadásul a MeH lakossági tájékoztatásra fordítható kasszáját összesen 300 millióval rövidítené meg két javaslat, amelyek kedvezményezettje az egészségügyi tárca lenne. Az egészségügyi terület (a szakminisztériumon kívül az Egészségbiztosítási Alap) mellett egyébként a szociális és munkaügyi tárcát, valamint az örökzölt témát, az önkormányzatokat megillető különféle, főként a közoktatáshoz kapcsolódó normatívákat érintené a legtöbb módosítás.
Vissza a tv-díjat
Három koalíciós módosító beadvány is érkezett ahhoz az elképzeléshez, amely szerint ismét beszednék a tévé-előfizetési díjat a vendéglátó-ipari vállalkozásoktól: az egyik mindenkit, tehát a lakosság mellett a fenti csoportot is teljesen mentesítené a díjfizetés alól, egy másik azonban csak az első három hónapban adna felmentést a vendéglátó-ipari vállalkozásoknak a kötelezettség alól. A harmadik ugyanakkor azt célozza, fizesse meg mindenki a rá vonatkozó előfizetési díj felét: ez magánszemélyek esetében havi mintegy 500 forint lenne készülékenként, a vendéglátósoknál ennek a háromszorosa.
Mindezek a költségvetési egyenlegre nézve nem jelentenek kockázatot, hiszen az egyik területre szánt pluszpénzeket egy másik minisztérium kasszájából csípnék le, nem pedig a bevételi előirányzatok növelésével vagy a tartalékok apasztásával teremtenének fedezetet. Sőt az egyik indítvány előírná, hogy bizonyos állami szervezetek (többek között az MTV, a Nemzeti Autópálya Zrt. vagy az Állami Autópálya Kezelő Zrt.) nem adósodhatnának el, amíg többségi állami tulajdonban vannak. Akad azonban példa a hiány növelésén keresztül egy területre pluszforrásokat juttatni igyekvő javaslatra is: a tudományos akadémia gazdálkodhatna egymilliárd forinttal többől jövőre, növelve a deficitet.