További Magyar cikkek
A BUX 498,48 pontos, 3 százalékos erősödéssel, 17.107,33 ponton zárt kedden, az elemzők szerint azonban rövid távon még ereszkedő trendre lehet számítani a tőzsdén.
Profitrealizálás, az amerikai kamatemelési várakozások miatti portfolió-átrendezés - az elemzők egyetértenek abban, hogy ez a két a legfontosabb tényező, melynek következményeként immár egy hete az eladások, és így az árak csökkenése jellemzi a magyar és a régióbeli tőzsdéket. A kérdés az, hol lehet a folyamat vége, meddig mehet lefelé a magyar részvénypiac: Pletser Tamás, az Erste Bank Befeketési Rt. Elemzője szerint rövid távon nem lehet jóslatokba bocsátkozni, általánosságban viszont arra számít, hogy az első félévben kisebb korrekciók mellett alapvetően süllyedés várható, de az év végére visszakúszik a BUX a 18 ezres tartományba.
Bux-matek
Ha a részvényindexet pusztán technikai szempontból, azaz minden külső körülménytől és a cégek teljesítményétől függetlenül vizsgáljuk, akkor a korábbi adatok alapján 16200 pont körül meg kell állnia az esésnek - mondta lapunknak Deák Balázs, az Inter-Európa Bank elemzője. A számítás alapjául az szolgál, hogy a BUX két csúcsdöntése közötti korrekcióban meddig süllyedt az index. Március elején 18800-18900-as szint között kettős csúcspont formációt mutatott a BUX görbéje, és a két csúcspont között 17500-17600 pontra korrigált az index. A csúcsok és a köztük mért legalacsonyabb indexérték közötti különbséget kivonva az alsó értékből kapjuk a technikai elemzés szerint a 16 200 pont körüli határt. Deák Balázs hangsúlyozta: sem azt nem lehet megmondani, hogy a BUX tényleg lemegy-e idáig, és azt sem, mennyi ideig tarthat még csökkenés, az úgynevezett technikai elemzés csak arra ad választ, mely szintnél várható legkésőbb fordulat.
FED döntés, vállalati teljesítmény, makroadatok
A tőzsdei árakat jelenleg leginkább befolyásoló hatásokról szólva Pletser Tamás elmondta: a legfontosabb jelen pillanatban az amerikai kamatemeléssel kapcsolatos várakozások alakulása, a FED döntése. Ha az amerikai jegybank szerepét betöltő testület jelentős inflációs várakozásoknak ad hangot, és további komoly kamatemelést helyez kilátásba, az várhatóan azt eredményezi, hogy kisebb lesz a befektetői hajlandóság a kockázatosabbnak ítélt fejlődő piacokon, ahova hazánk is tartozik.
A másik jelentős szempont a hazai tőzsdei vállalatok teljesítménye lehet: a következő negyedéves jelentéseket a cégek májusban teszik közzé. A piac arra számít, hogy a BUX indexet 95 százalékban meghatározó hat nagy cég (MOL, OTP, Matáv, Richter, Egis, Borsodchem) összességében a tavalyinál gyengébb eredményt nyújt: míg tavaly a nettó eredményük összességében közel 56 százalékkal nőtt az előző évhez képest, az idei bővülést a piac csak 10-15 százalék közé várja. Az előrejelzések szerint a MOL stagnál, az OTP 10-15 százalékkal, a Richter öt százalékkal javít, igazi kiugrás csak a Matáv eredményében várható, de itt is csak látszólagos növekedésről van szó: az előző évi mérleget terhelték ugyanis az elbocsátásokkal kapcsolatos egyszeri, tízmilliárdos nagyságrendű kiadások.
A harmadik ármeghatározó szempont a magyar makrogazdasági mutatók alakulása, e tekintetben azonban már nem várható igazi meglepetés, a piac némileg a kormány által vártnál rosszabb számokkal kalkulál ugyan, de ezek további romlására nem számítanak.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Gazdaság
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak az MNB-alapítványok ügyében
Az Állami Számvevőszék feljelentése után ez a legfrissebb fejlemény.
március 25., 13:32
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
március 26., 09:42
- Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek
Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.
március 22., 17:34
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59
- Címlapon
Halállal büntetné Lázár János a pedofilokat
A miniszter szerint tűzzel-vassal irtani kell a pedofíliát.
tegnap, 20:52
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón
Kihúzták a nyerőszámokat.
március 23., 16:58
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
tegnap, 17:50
- Címlapon
Tádzsikisztánéval keverte össze a magyar zászlót a Tisza Párt frakcióvezetője
Ordas Eszter több bejegyzésében is felfedezhető a kínos baki.
tegnap, 21:01
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Címlapon
Könyvháború Amerikában: egy bíró mentette meg Orwellt a tiltólistától
Alkotmányellenesnek tartja a szabályozást.
tegnap, 20:42