A MOL, az OTP és az Egis egyaránt történelmi csúcson áll, és jelentős növekedést mutatott az elmúlt napokban a Borsod Chem és az FHB is. Látható tehát, hogy a mostani növekedés sokkal szélesebb, mint a korábbiak, hiszen eddig vagy a MOL-OTP páros, vagy a gyógyszergyártók húzták újabb és újabb magasságokba a barométert.
A Budapesti Értéktőzsde részvényforgalma júliusban 11 százalékkal csökkent az előző hónaphoz képest, kétszeres árfolyamértéken számolva 674,34 milliárd forintot tett ki - közölte a BÉT hétfőn a brókercégek jelentései alapján készült összesítésében. Az elmúlt hónap során a BUX index sorozatosan történelmi csúcsokat döntött, a hónap elején átlépte a 19 ezer, majd a hónap végén a 20 ezer pontot is. Összességében több mint 10 százalékkal, csaknem kétezer ponttal emelkedett egy hónap alatt az index értéke.
A rally nem csak Magyarországra, hanem az egész régióra kiterjed.