Nem lehetett magánakció az átcímkézés

2006.12.14. 21:55
Kizártnak tartja a Pest megyei élelmiszerellenőrző állomás vezetője, hogy a M.E.G.A. Trade cégcsoport vezetői ne tudtak volna a törvénytelenségekről. A rendőrség csütörtökön öt órán át hallgatta ki a cég vezetőit, de nem tudni mire jutottak, mert a rendőrség nem ad felvilágosítást.

Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője kizártnak tartja, hogy a a M.E.G.A. Trade cégcsoport vezetői nem tudtak arról, hogy valótlan tartalmú magyar címkék kerülnek a külföldről behozott élemiszerre. A Magyar Rádió Esti Krónikájának csütörtökön nyilatkozó szakember szerint a hamisítás olyan tömeges volt, hogy azt nem végezhették a törökbálinti élelmiszerraktár dolgozói a főnökeik tudta nélkül.

Öt órás kihallgatás

Virsinger György cáfolta a cég osztrák tulajdonosának állításait. Stephan Fischer, akit szerdán öt órán keresztül hallgatott ki a rendőrség, keddi közleményében azt állította: a jó hírnevét rontó kampánnyal csak ki akarják szorítani a piacról. Ugyanakkor nem tagadta: előfordul, hogy az árut átcímkézik, ám - állítása szerint - csak azért, hogy a jelölést magyarra fordítsák.


Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás főállatorvosa

"Egy külföldről bejött terméket magyar nyelvű címkével kell valóban ellátni. A probléma ott van, amikor a magyar nyelvű címke tartalma nem felel meg a termék eredeti címkéjén szereplő tartalomnak. Erre neki se Magyarországon, se sehol Európában nincs joga - nyilatkozta a Pest Megyei Állategészségügyi Állomás vezetője.

Nyilvánvalónak tartja, hogy a számítógépeket, nyomtatókat, az átcímkézéshez szükséges anyagokat nem a raktári dolgozók vásárolták meg. "Egyébként Fischer úr az első napon ott volt, és amikor felfedezték kollégáim a nyomda helyiségét, akkor ő eltűnt,a vizsgálat további részében nem vett részt. Pedig meg lett volna a törvény adta lehetőség, hogy ott a helyszínen azonnal cáfolja a szerinte valótlan állításainkat" - mondta Virsinger György.

Visszavonták a működési engedélyt

Tájékoztatása szerint a MEGA cégcsoport magyarországi működési engedélyét visszavonták, de a magyar jogrend nem zárja ki, hogy engedélyt kapjon raktár üzemeltetésére, ha kérelme megfelel a jogszabályoknak.


Lejárt szavatosságú, átcímkézett élelmiszer

Horváczy Emese, a Nemzeti Nyomozóiroda szóvivője az MTI megkeresésére megerősítette, hogy szerdán öt órán keresztül hallgatták ki a cégcsoport tulajdonosát. Hozzátette azonban, hogy a kihallgatásról nem adhat információt, mert azzal veszélyeztetné a nyomozás sikerességét. Az ORFK honlapja szerint két személyt is gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben.

A december elsején kezdődött fokozott élelmiszer-minőségi vizsgálódás során múlt kedden kiderült, hogy nagy mennyiségű, lejárt szavatosságú terméket csomagoltak át egy törökbálinti óriásraktárban, majd egy nappal később három újabb törökbálinti élelmiszerraktárban találtak a hatósági ellenőrök szabálytalan csomagolású és hamisított dátumú árukészleteket.

Virsinger György, a Pest Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője megnevezte a magyar bejegyzésű, de külföldi tulajdonban lévő cégeket, amelyek a feltételezés szerint a nagy mennyiségű áruhamisításban érintettek: M.E.G.A. Trade Kft., M.E.G.A. Trade Dis Kft., M.E.G.A. Food Kft., M.E.G.A. Food Dis Kft. és MEGA Logistik Kft. December 7-i sajtótájékoztatóján közölte: a vizsgálat szerint a szavatossági időt a címkéken meghamisították, s valótlan dokumentumokkal látták el a termékek jelölését.