További Magyar cikkek
Sporólni az igazgatáson
A pénzügyminiszter elárulta, a minisztériumoknak küldött tervezetében azt ajánlotta, hogy elsősorban az igazgatáson, az apparátuson, illetve a tanácsadói szerződéseken spóroljanak. Fontosnak tartotta az elmaradt gépkocsipark csökkentésének befejezését, valamint megemlítette a közalapítványok átvizsgálásának szükségességét. Amennyiben kiderül, hogy szükségtelen a működésük ebben a formában, a továbbiakban az alapítványi forma javallott. Draskovics a minisztériumoktól azt várja, hogy azok mintegy tíz százalékkal csökkentsék beruházásaikat, ám ezek az intézkedések nem érinthetik sem az autópálya-építkezéseket, sem a Vásárhelyi-tervet, sem az eddig elért jóléti intézkedéseket.
Adóbehajtási terv
A minisztériumoknak február végéig kell dönteniük arról, honnan vonják el a szükséges milliárdokat. A kijelölt pénzügyminiszter a kiadásokon csökkentésén túl a bevételek rendezését is fontosnak tartja, mint elmondta, megbízta az APEH elnökét egy részletes adóbehajtási terv kidolgozásával. Medgyessy Péter ugyanakkor levelet írt a költségvetés első nyolc fejezetében tárgyalt szerveknek (köztársasági elnök, bíróságok, országgyűlés), hogy lojalitásból ők is csökkentsék kiadásaikat.
A Fidesz meglepődött
A Fidesz meglepetését fejezte ki a kormány takarékossági intézkedéseinek bejelentése nyomán. Nem tudjuk elképzelni, hogy két nap alatt mitől okosodott így ki Draskovics Tibor és a kormány, mert hétfőn a parlamentben még semmit sem mondtak az ország helyzetéről, most pedig bejelentették megszorító intézkedéseiket - mondta Révész Máriusz (Fidesz) a kormányülésen történtekre reagálva szerdán az MTI-nek. A politikus hangsúlyozta: egyáltalán nem jó üzenet, hogy elvonásokat jelentenek be, miközben az országnak gyakorlatilag nincs pénzügyminisztere.
Ha Draskovics a miniszter miért nem nevezik ki?
"Ha Draskovics Tibor vezényli a 155 milliárd forintos elvonást, akkor miért csak három hét múlva nevezik ki pénzügyminiszternek" - tette fel a kérdést Révész Máriusz. Annak kapcsán, hogy a bejelentés szerint a költségvetési kiadáscsökkentés elsősorban az apparátust érinti, Révész Máriusz azt mondta: a Medgyessy-kormány hivatalba lépése óta 30 ezer fővel nőtt az államigazgatás létszáma. Véleménye szerint valóban lehetne takarékoskodni, ha a "szocialista pártkatonákat" elküldenék.