E-adózás: jobb utánaszámolni

2005.05.18. 15:08
Kényelmesebben, rövidebb idő alatt és kevesebb hibával készíthető el az adóbevallás, ráadásul a postán sem kell órákig sorban állni - leginkább ezekkel az előnyökkel kecsegteti az elektronikus adózás azokat, akik Windows-t használnak. A program azonban nem mindent számol ki, ráadásul a hibajavító sem mindig működik. A programokat linuxosok nem használhatják, így nekik maradnak a papírok és a szokásos postai tortúra. Cikksorozatunk első részében az elektronikusan kitöltött, de postán feladott adóbevallással foglalkozunk.

Tudta Ön, hogy 2003-ban az átlagos adózó 753 ezer forint jövedelemadó és járulék befizetésével járult hozzá a közös kiadások finanszírozásához? És azt, hogy tavaly már hárommillió, internetről letöltött programmal készített nyomtatványt nyújtottak be az APEH-hoz? Egyebek mellett ilyen hasznos információkat szerezhet az adófizető állampolgár, ha úgy dönt, hogy a legmodernebb technika vívmányait felhasználva elektronikus adóbevallást készít.

Linuxszal nem

Az adóhivatal szerint az átlagos adózónak - ha már elektronikusan akar vallani - rendelkeznie kell egy 300 MHz-es, 64 MB RAM-mal rendelkező számítógéppel, amelyen van legalább 100 MB üres tárhely. A nem túl szigorú hardverkövetelménynél komolyabbak a szoftveres előírások: a linuxos felhasználókat automatikusan kizárják az elektronikus adózás lehetőségéből. Akinek a gépe nem a Windows 98, Windows ME, Windows NT 4.0, Windows 2000 vagy Windows XP operációs rendszerek valamelyikével működik, veheti elő az adóbevallási csomagot, tollat, ceruzát, számológépet.

Akiknek viszont Windows-uk és java appletek futtatására, valamint 128 bites titkosításra képes böngészőjük van - Explorer 5.5, Mozilla 1.1, Netscape 6.0 vagy ezek frissebb verziói -, továbbá rendelkeznek java plug-in SUN jre 1.4.1-gyel vagy annak frissebb verziójával, azok lélekben már készülhetnek az elektronikus adózásra. Igaz, ehhez még a HTTPS protokoll, valamint az SSL 2.0 és SSL 3.0 használatát is engedélyezniük kell.

Először az APEH honlapjárólaz Abev2005 keretprogramot kell letölteni, valamint azokat az adóbevallás-kitöltő programokat, amilyen bevallásokat el akarunk készíteni, ezeket az egyszerűség kedvéért a bevallási nyomtatvány száma alapján nevezték el. Mivel május 20-a az szja bevallásának határideje, az ehhez szükséges a 0453-as programot telepítettük az Abev2005 installálását követően.

Számolni papíron vagy Excelben

Az már az első használatkor látható, hogy a szoftver készítői tulajdonképpen csak az önadózók kilencvenkilenc százalékára nem gondoltak: azokra, akik azért kénytelenek adóbevallást készíteni, mert több helyről azonos jogcímen szereztek jövedelmet. Ugyanis a program nem teszi lehetővé, hogy az egyes cellákhoz tartozó különböző bevételeket egyenként feltüntessük, minden rubrikába egyetlen összeg írható.

Így az átlagos adózónak előbb célszerű kinyomtatnia a bevalláshoz szükséges üres oldalakat, azokat kézzel kitöltögetni, ahol kell, összeadni-kivonni, majd a végösszeget beírni a megfelelő helyekre. Kényelmesebbek Excelben is számolhatnak, bár a nyomtatványkitöltő program ezt a segítséget nem kínálja fel, mindössze a Windows alapszolgáltatásának számító kalkulátor érhető el az ikonok között egyetlen gombnyomással. És ha már a segítségnél tartunk: az Abev2005 helpjét külön kell telepíteni, az egyes nyomtatványokhoz külön help-fájl nincs, a kitöltési tájékoztatók is csak pdf-fájlokban találhatók meg az APEH honlapján. Az szja bevallásához például öt darab pdf-dokumentumot készítettek az adóhivatal szakértői.

Kivon, de nem szoroz

A számításokhoz csak minimális segítséget nyújt rendszer, holott a szoftvernek ez már a 3.8-as, legutóbb április elsején frissített verziója (az APEH egyébként előszeretettel frissítgeti bevallási időszakban is a fájlokat, az Abev2005 keretprogram 5.0.54-es, legfrissebb verziója május 9-én újult meg legutóbb). Az önálló tevékenységből származó jövedelemnél a szoftver a bevétel és a költség különbségéből - vagy a tízszázalékos költségátalány bejelölésekor - kiszámolja a jövedelmet. Arra azonban már nem képes, hogy az ezután járó 25 százalékos, maximum 50 000 forintos adókedvezményt kiszámolja, és azt a megfelelő sorba beírja.

A hibajavító sem mindig javít

Noha az önálló tevékenységnél képes a program a bevétel és a költség különbségéből jövedelmet számolni, az ingatlan- és vagyoni értékű jog értékesítésekor ugyanerre a bravúrra már nem képes a szoftver. Ez már csak azért is igencsak furcsa, mert egy sorral lejjebb, az ingó vagyontárgy értékesítésénél szintén működik a bevétel és a költség figyelembevételével történő jövedelemszámítás.

Az adóbevallásnak ennek az ominózus 55., ingatlaneladásból származó jövedelmünket feltüntető soránál a hibajavítás funkció sem működik: a bevételhez beírtunk 12 millió, a költséghez 1,5 millió forintot, és a rendszer gond nélkül elfogadta a jövedelemként feltüntetett 100 000 forintot a valós 10,5 millió forint helyett. A lakás- vagy földszerzésre fordított jövedelem adóját feltüntethetjük ugyan, ám a rendszer - természetesen - nem csökkenti automatikusan a fizetendő adónkat ezzel az összeggel.

Ha elkészült az elektronikus adóbevallás, akkor a kezdő elektronikusadózó rákattint a nyomtatás gombra, két példányban kiprinteli a nyomtatvány kitöltött oldalait, az egyik példányt és az egy százalékos rendelkező nyilatkozatokat borítékba csúsztatja, majd elballag a postára, és ajánlott levélként - a bevallási csomagban lévő boríték használata esetén ingyen, egyébként körülbelül kétszáz forintért - feladja a bevallását.