Egykulcsos adó: nehéz ügy volna

Az egykulcsos adórendszerre való áttérés újraelosztási hatásai a magasabb jövedelmű rétegeknek kedveznek - ez a Pénzügyminisztérium (PM) közgazdasági kutatóosztálya által a gazdasági versenyképesség kerekasztal felkérésére készített tanulmány egyik fő megállapítása.

A kutatás az utóbbi évtized európai adóreformjainak tapasztalatait vette alapul, amelyek alapján megállapítható: az egységesítés akkor javította az adómorált, ha a reform egyúttal az adminisztráció egyszerűsítésével is járt, a bevételekre ugyanakkor nem volt szignifikáns hatással. Az adóelkerülés azokban az országokban csökkent, ahol az szja és a társasági nyereségadó kulcsa csaknem megegyezett.

A hagyományos megközelítés szerint az egykulcsos adórendszerre való áttérés hatásai közé tartozik az adóelkerülés és az adminisztráció csökkenése, valamint a munkaerő-kínálat növekedése. A tanulmány szerzői szerint ugyanakkor ezeket a hasznokat kisebb társadalmi költség árán, az adórendszer radikális átalakítása nélkül is el lehet érni, és az sem véletlen, hogy Nyugat-Európában egyedül Izland vezette be az egykulcsos adót - a mikroszimulációk szerint a régi EU-országokban mind a szegénység, mind a jövedelmi egyenlőtlenség növekedne egy ilyen lépés hatására.

A nemzetközi tapasztalatok szerint csak stabil fiskális környezetben érdemes ilyen reformokat bevezetni: az áttérő országok zömében a költségvetési hiány három százalék alatt volt, az egyetlen kivétel Litvániában pedig az államadósság volt gyakorlatilag nulla. A gazdasági teljesítményt csak akkor növeli jelentősen egy ilyen lépés, ha az adókulcsok szintje érdemben csökken - olvasható a tanulmányban.

A nemzetközi példák közül Magyarországnak a dán utat kellene követnie - mondta Scharle Ágota, a tanulmány egyik szerzője. Dániában 1993 és 2005 között több adóreform is lezajlott, a fiskális fegyelem pedig a képzetlen munkaerőt segítő programokkal párosult.

Az egykulcsos adó bevezetése politikai döntés, nem pedig gazdasági fejlettség kérdése - hangsúlyozza Scharle. (Jelenleg 22 ország használ egykulcsosnak nevezhető adórendszert.) Szlovákiának legalább annyi bevételt hozott a működőtőke-beáramlás - amit az "országmarketing" generált -, mint az egykulcsos adó elsődleges hatásai, a befektetők ugyanis a Financial Times címoldalán értesülhettek az éhséglázadásokról, ezen keresztül pedig a szlovák kormány elszántságáról - fűzte hozzá Parragh László, az MKIK elnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32