Lakásért életjáradék

2005.11.25. 11:00
A lakásért életjáradék programban a lakásért a nyugdíjasoknak életjáradékot utalnak életük végéig, a lakásban maradhatnak, fizetik a közös költséget és lakásbiztosítást. A járadék nem adóköteles, és a lakást nem lehet visszavásárolni.
Budapest több kerületi önkormányzata, valamint egyre több vállalkozás is konkurense lett az elmúlt években az eltartási szerződéssel lakást szerezni vágyó fiataloknak. A lakásért életjáradék programban a lakásért a nyugdíjasoknak életjáradékot utalnak életük végéig, a lakásban maradhatnak, fizetik a közös költséget és lakásbiztosítást. A szerződés azonban örökre szól, a lakás nem vásárolható vissza. A cég persze akkor jár jól, ha nem kell sokáig fizetni a járadékot.

A fővárosi XIII. kerületi önkormányzat volt az első, még 1997-ben, amelyik üzletet látott abban, hogy életjáradékot fizessen a kerületi lakosoknak lakásuk tulajdonjogáért azzal a kikötéssel, hogy számukra a használati jogot életük végéig biztosítják. Az üzlet mindkét félnek kedvező lehet: az idősek kapnak a szerződés aláírásakor egy nagyobb összeget, majd biztos megélhetésre számíthatnak életük végéig. Az önkormányzat pedig nemcsak az időskorúakról gondoskodik, hanem saját lakásállományának a gyarapításáról is.

Követőkre találtak

A rendszer kétségkívül sikeresen működött Angyalföldön. Erről részben a számok tanúskodnak, hiszen eddig csaknem nyolcvan lakást vontak be a rendszerbe, a szerződött lakások forgalmi értéke a kerület számításai szerint mintegy 540 millió, a piaci értékük megközelítőleg 800 millió forint. Idén június végéig a kerület 264,1 millió forintot költött a lakásért életjáradék programra, míg az ebből származó bevétel 267,5 millió forint volt.

A sikeren több más kerület is felbuzdult. Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata ingatlannyugdíj néven hirdette meg saját hasonló programját. A XVIII. kerületi vagyonkezelő cég vezetője, Antalóczy Zoltán elmondta: alighanem az ő kerületük volt a második, amely elkezdte ezt a programot. 1999 óta több mint ötven szerződést kötöttek meg, a szerződött lakások értéke nagyjából 500 millió forintot.

Önálló tulajdonú, 26 négyzetméternél nagyobb lakásra szerződnek 62 év fölötti kerületi lakosokkal. A lakás költségeit is az önkormányzat fizeti, segítik a kisebb lakásba vagy - romló egészségi állapot esetén - az egészségházba költözést is. Az eddigi szerződésállomány egyharmada családi ház, kétharmada társasházi lakás, amelyekről a tulajdonukba kerülés után az önkormányzat dönt, az eddigieket eladták. Befektetési fázisban vannak, becslésük szerint 15 év után lehet nyereséges az üzlet.

Jönnek a vállalkozók

Egy idő után aztán a magánszektor is felfigyelt a lehetőségre, és nyár elején a Hild Kft. beindította a lakásért életjáradék programot. A cégnél azok a nyugdíjasok jelentkezhetnek, akik betöltötték a 65. életévüket, minimum ötmillió forint értékű saját tulajdonú lakást tudnak felajánlani Budapesten vagy Pest megyében - tájékoztatta az Indexet a cég kommunikációs igazgatója. Földeák Gábor elmondta, az értékbecslést az FHB által minősített független értékbecslő cég végzi, és az ingatlan valódi értékét veszik az életjáradék alapjául. Az örökjáradék összegét az ingatlan értéke és a járadékos életkora határozzák meg.

Az életjáradék szerződés megkötésekor halálig tartó korlátlan át nem ruházható használati jog illeti meg az ügyfeleket. A használati jogot a tulajdoni lapon is bejegyzik, és csak a lakás bérbeadását tiltja. A szerződéskötést jól meg kell gondolni, mert a lakást nem lehet visszavásárolni. A kapott járadék nem adóköteles.

Januártól újabb szereplő lép a piacra, az OTP Bank is elindítja Budapesten a lakásért életjáradék programot, vidéken valószínűleg csak 2006 második negyedévében indul a program. A banknál az előleg és a járadék arányát és mértékét több verzióból választhatja ki az ügyfél. Az ingatlan értékét az OTP Ingatlan Rt. állapítja meg. Szerződéskötéskor 0-20 százalék közötti összeget fizetnek ki egy összegben.

Szerettük volna példákon keresztül bemutatni, hogy a különböző értékű, illetve különböző életkorú ügyfelek mekkora életjáradékra számíthatnak. Azonban mindkét cég elzárkózott attól, hogy információt adjon erről.