További Magyar cikkek
Németországban például a buszközlekedésben már azelőtt hozzászoktatták az utazóközönséget a két rétegben történő szállításukhoz, hogy az emeletes vasútra "felültették" volna őket. "Az emberek szeretnek kényelmesen, ülve utazni, ez pedig adott létszámú utas és adott hosszúságú vonatok mellett csak kétszintes, nagy kapacitású járművekkel oldható meg" - magyarázta a Világgazdaságnak André Navarri, a Bombardier Transportation elnöke.
A MÁV 2010-re új vonatokat szeretne a vidéki nagyvárosokba, és lecserélné intercityjei egy részét is. Tavaly júliusi előzetes anyaga szerint a vidéki elővárosokba 30+30 vonatra való utasszállító kocsit és új mozdonyokat venne, nem pedig motorvonatokat, ahogyan a tavalyi budapesti motorvonattenderen. Harminc új intercity-motorvonatra is szüksége lenne. André Navarri szerint az elővárosokba éppen megfelelnének cége kétszintes görlitzi vonatai, a regionális vonalakra pedig az egyszintesek.
Mozdonyt is kínálnak
A társaság készül a későbbi mozdonytenderre is, a vontatójárműveket kasseli gyárából szállítaná. A személyszállítás mellett a teherszállításnak is kínál mozdonyt. (A cégé a globális villanymozdonypiac bő fele.) Bár a világ legnagyobb vonatgyártója még nem nyert magyarországi járműtendert, erős az itteni pozíciója. A MÁV-val közös dunakeszi járműjavítóban és a mátranováki forgóvázüzemben együtt mintegy 1200 főt foglalkoztat.
Dunakeszin éppen tavaly, a budapesti elővárosi motorvonat tenderjét megelőzően alakított ki új festőüzemet, s ugyanakkor vette meg a mátranováki vasútalkatrészgyárat is. "Ezek a beruházások nem váltak fölöslegessé amiatt, hogy végül nem mi szállítjuk azokat motorvonatokat" - utasította el a feltevést André Navarri.
A Bombardier nem egy-egy projektre, hanem hosszú távra rendezkedik be Magyarországon, ahogyan máshol is. Stratégiája szerint üzemei egy-egy termelési folyamatra, tevékenységre szakosodnak. A mátranováki gyár például a cég globális forgótengelykeret-gyártásának a központja, a dunakeszi telep pedig a vonatfelújító és -gyártó, valamint a karbantartó hálózat erős láncszeme. Az előbbi cég kizárólag exportra termel, de az utóbbinak is jelentős külföldi megrendelései vannak, hogy a hazai vasúttársaságoknak dolgozik.
Vezetni akarnak
"Azokon a piacokon, ahol megjelenünk, vezetőkké is akarunk válni. Az év elején a MÁV-nak eladott tíz Talent vonat kevés ahhoz, hogy elérje az egy vonattípusból fenntartani érdemes flottaméret kritikus nagyságát. Ezért bízunk benne, hogy a újabb Talentek szállítására nyerünk majd megbízást" - közölte André Navarri.
A magyarországi pozícióerősítés fő eszköze a járműeladás, a beruházás, a cég szaktudásának rendelkezésre bocsátása. Ugyanakkor az itteni piacnyitással, a MÁV privatizálásával kapcsolatos lehetőségek kihasználásáról konkrétumot a cégelnök nem tudott mondani, de mint hangsúlyozta, "számos lehetőség van, és mindenre nyitottak vagyunk."
A MÁV a közelmúltban 63 új elővárosi motorvonat beszerzéséről állapodott meg. Huszonhárom dízel Siemens Desiro már közlekedik a Budapest-Esztergom vonalon, és megkezdődött a 30 Stadler FLIRT villamos motorvonat gyártása.