Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!További Magyar cikkek
Erős János azon kevesek közé tartozik, akikről szinte lehetetlen olyan negatívumokat írni, amelyeket eddig ne róttak volna már föl több fórumon is. Pedig a korábban a legifjabb hazai sztárbankár titulussal is felruházott Erősről ismerősei váltig állítják: kimagaslóak a kommunikációs képességei. Néhány éve még kitűnően élt is ezekkel. Legalábbis erre utal az, hogy néhány olyan újságíró, aki utólag őszinte megdöbbenésének ad hangot annak kapcsán, hogy Erőst 1997-ben az év emberévé választották a Magyar Hírlap olvasói, a K&H sikeres privatizációját követően nem győzte legekkel elhalmozni a bankvezért.
A sajtó akkori tevékenysége letagadhatatlanul szerepet játszott abban, hogy a Magyar Hírlap olvasótáborára bízott szavazáson a bankár még az ökölvívó Kovács Kokó Istvánt is maga mögé utasította, s így ő kapta meg első ízben azt a díjat, amelyet később Gönczöl Katalin, az állampolgári jogok korábbi országgyűlési biztosa, Esterházy Péter író, a Pharmavit Rt.-ről és a pezsgőtablettáiról ismert Somody Imre, tavaly pedig Szabó István filmrendező vehetett át.
Sose volt még ennyire durva...
"Pillanatnyilag nem tagja a szűken vett bankárelitnek" - állítja Erősről egyik ismerője, aki nem egészen érti az exbankvezér körülötti hisztériát. Ennek megfejtésére többen is vállalkoztak, persze nevük elhallgatását kérve. Az egyik pénzügyi szakember pszichés tényezőkön alapuló magyarázattal rukkolt elő: ő a média sajátosságának tudja be, hogy "egy nem a legelőnyösebb külsejű ember kisiklásait hajlamos felnagyítani, miközben egy szépfiúnak egy apagyilkosságot is gond nélkül megbocsát". A "kisiklás" kifejezés leíró erejében erősen kételkedő ellentábor ezzel szemben azt a "bűnlajstromot" citálja, amely az ÉS-ben jelent meg először rendezett formában, Vajda Éva és "szabó Attila riportjában (A romlás virágai, Élet és Irodalom, 1999/22. és 23. szám).
Erős János csillaga amúgy jó darabig magasan ragyogott, nem utolsósorban a kiemelkedő háttérnek köszönhetően. A pénzügyi berkekben komoly tekintélynek, egyszersmind népszerűségnek örvendő apa - aki jegybanki pályafutása során sokat tartózkodott külföldön, s ennek megfelelően fiát a legmagasabb szintű közgazdasági képzésben részesíthette - önmagában is jó ajánlólevél volt a csemete számára. Így lett az angolul és franciául már végzősként folyékonyan beszélő Erős első munkahelye a nyolcvanas évek derekán a kor legnyitottabbnak mondható hazai intézménye, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek devizagazdálkodási főosztályán a skandináv területtel foglalkozott. A feladat súlyának megítélése az eltelt évek miatt nem egyszerű, ám kortársai szerint egy fiatal, igyekvő pályakezdő számára komoly kihívást jelentett. Az MNB-ben szorgalma mellett simulékonyságával is kitűnő Erős "majdnem" üzleti szemléletet sajátíthatott el, magyarán a kockázatvállalást a józan ész határain belül.
Innen alig két év elteltével átigazolt a formálódó magánszférába, ám a Unicbankból hamar kiábrándult, így egy magyar származású svájci állampolgárral gründolt tanácsadó céget, amit nemsokára - szakmai összetűzések miatt - otthagyott. Egy kisebb kitérőt követően, 1990 elején az ötven százalékban magánkézbe adott Általános Értékforgalmi Bank (ÁÉB) vezérigazgatójaként tér vissza a kaptafához. Ekkor még nincs harmincéves.
Bankot lőttek
Az itt eltöltött időszak megítélését alaposan megnehezíti, hogy a nem túl nagy mozgásterű bank megvétele kapóra jött az akkoriban éppen működő hitelintézet után kajtató orosz Gazprom-csoportnak. Az ÁÉB-t a kilencvenes évek közepén szőröstül-bőröstül lenyelő oroszok egyelőre nem tűnnek érdekeltnek abban, hogy bárminemű szennyest - már ha van ilyen - kiteregessenek, jóllehet rebesgettek az ÁÉB-vel összefüggésben mindenféle ukrán és fővárosi (bankfiókfejlesztésnek álcázott) ingatlanügyleteket, tranzakciókat ciprusi off-shore cégekkel, nyakló nélküli hitelkihelyezéseket, továbbá azt, hogy Erősnek a legsikamlósabb hiteleket magával kellett vinnie a bankból távozásakor.
A kifogások azonban soha nem jutottak a feltételezéseken túli fázisba, kivéve az akkori bankfelügyelet kis nyilvánosságot kapó jelentését, amely aggasztóan magas tőkehiányt állapított meg nem sokkal a bank értékesítése előtt. Utólag képtelenség megítélni, mekkora szerepet játszott a hiány kialakulásában az ÁÉB vezetése, s mekkorát a jogi környezet megváltozása; mindenekelőtt a gazdasági jogszabályok drasztikus szigorítása, aminek következtében az állam - életben tartandó a bankokat - jelentős konszolidációs lépéssorozatra kényszerült.
Miközben többen azt vágták a fejéhez, hogy regnálása alatt a bank elvesztette tőkéjének jelentős részét, Erős János emelt fővel jött el az ÁÉB-től. Egyesek szerint ez részben annak köszönhető, hogy egy ún. csendes konszolidáció történt: a Gazprom lenyelte azt a veszteséget, ami vélhetőleg jóval nagyobb hullámokat kavar akkor, ha ezt az államnak kell megtennie. Részben pedig Erős sajátos érvényesülési technikájának eredménye, amely a pénzember kivételes kapcsolatteremtő képességén alapszik. Az édesapjától örökölt szálak ápolása mellett ugyanis a kilencvenes évek közepe táján népszerű társasági ember bankárként és szenvedélyes vadászként is gyarapította pártfogói körét, miután - egyik pályatársa szavaival élve - "zseniális abban, ahogyan bárkit képes maga mellé állítani". Ennek érdekében nemegyszer ölti magára az "engedelmes apród" jelmezét, "estéről estére sikert aratva az előadással". Nem véletlen, hogy támogatói körében éppúgy vannak szabaddemokrata, mint szocialista politikusok, de a "túloldal" sem áll tőle távol.
Többek szerint Erős a K&H Bankba is Kupa Mihály, az Antall-kormány egykori pénzügyminiszterének farvizén evezve jutott be (Kupa már az ÁÉB-ben is igazgatósági tag volt). A már említett Vajda-"szabó-cikk szerint viszont (Erős) "politikai értelemben olyan embernek számított, aki mindkét koalíciós párt (az MSZP és az SZDSZ - Cs. Cs.) számára bármilyen fontos posztra elfogadhatónak tűnt". Így lett a bankszférát érintő konszolidációs lépéssorozatban az egyik legtöbb apanázst szerző, ám a mezőgazdaság és az élelmiszeripar hitelezőjeként igen aggasztó állapotban lévő K&H Bank vezérigazgatója, amelynek rendbetételét és a privatizációra történő felkészítését várta tőle a tulajdonosi jogokat ellátó Pénzügyminisztérium.
A K&H-s időszak nem indult túl biztatóan. Legalábbis egy akkori számvevőszéki jelentés megállapította: a bankot a befagyott követelések értékesítése, illetve az ezek nyomán felszabaduló céltartalékok (amelyeket a kockázatosnak ítélt hitelek fedezetéül kötelező képezni, így a kintlevőség felszámolásával fölöslegessé válnak) felélése tartotta a víz felett. Az élelmiszeripari hozomány (a FÁK-piacok összeomlása miatt befagyott kintlévőségek fejében beszerzett, tekintélyes volumenű, ám "bankidegen" vagyonelemek) persze joggal nyomasztotta a menedzsmentet, amely igyekezett ettől minél kedvezőbb feltételekkel megszabadulni. Ennek érdekében Erős igénybe vette az MFB segítségét is, amelyet akkoriban egykori ÁÉB-s helyettese, Huszty András vezetett. Bár az MFB és a K&H között folyamatosan ingázott az úgynevezett konzervgyári portfólió, a manőverben - amennyiben a hitelintézet érdekeit szolgálta - nem sok kivetnivaló akad. Akkoriban sok olyan ügylet számított elfogadhatónak, amelyek miatt most könnyen megüthetné az ember a bokáját. (Egy nagy lakossági bankról például azt terjesztették, hogy az informatikai fejlesztésekre biztosított, több milliárd forintos állami támogatást az MDF-nek áttételesen nyújtott, néhány tízmilliós támogatás fejében zsebelhette be.)
A tőkehiányos K&H privatizációjával (amelynek részleteivel szintén foglalkozik a már citált tényfeltáró írás) Erős feljutott a csúcsra. Igaz, ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett a sajtó: a magánosítás ugyanis a hazai bankprivatizáció sikertörténeteként vonult be a köztudatba. A vevő valóban hátborzongatóan magas, több száz százalékos árat kínált fel, ám csak egy kis részvénypakettért. A hitelintézet egészét reális, kirívóan magasnak egyáltalán nem nevezhető áron szerezte meg a belga-ír konzorcium, ami egybeesett az eladó elvárásaival. A tranzakció tehát sikeres volt, ám csoda nem történt - a pillanatok alatt híressé tett Erős viszont valószínűleg ennek köszönheti az év embere díjat.
Mene, tekel...
A vevő konzorcium - semmiféle apparátusa nem lévén a régióban - a K&H meglévő menedzsmentjének dobta a gyeplőt. Az ifjú bankvezér összességében nem tudott élni a lehetőséggel, bár az is igaz, hogy a bank Erős idejében még képes volt osztalékot fizetni. Elég hamar és elég tetemes veszteséget hátrahagyva kényszerült távozni, és nem vetettek rá jó fényt azok a történetek, amelyek ez idő tájt kaptak szárnyra, s amelyek egyike-másika ismeretlen tettes ellen tett rendőrségi feljelentést is maga után vont.
Ezek egyike a dolgozói részvényprogramban való részvétele, illetve az ahhoz kapcsolódó, a bank saját brókercége által vállalt hozamgaranciás ügylet. A tranzakció részleteit számtalan helyen kivesézték már, s többnyire busás, több száz milliós profitról szólt a fáma. Tény, hogy a menedzsment részvénnyel történő jutalmazásának különböző formái nem számítottak s máig sem számítanak kirívó esetnek, hiszen ezáltal a vezetők (de az alacsonyabb beosztású dolgozók is) érdekeltté tehetők a cég értékének növelésében. Az akkoriban töretlen lendülettel növekvő értékpapírpiacon a hozamgaranciás ügyletek sem mentek eseményszámba (ezek lényege, hogy egy bizonyos megtérülést garantálnak a befektetett összegre), az üzletszerzés és az azzal járó jutalék reményében a brókerek tömegesen kötöttek ilyen megállapodásokat. A K&H menedzsmentje tehát vélhetően nem követett el törvénytelenséget azzal, hogy a könnyen jött pénzt alaposan megforgatta (legalábbis az akkoriban érvényes játékszabályok szerint), ám az eljárás etikussága megkérdőjelezhető - bár végül az érintettek egyike sem élt a szerződés szerint őt megillető lehetőséggel.
Szintén az újságok címoldalán landolt a Nádor ´95 Rt. és a K&H hitelügylete. Ez egy államilag garantált tranzakciónak indult, hogy aztán az adós nem fizetése - és az 1998-as kormányváltás - után kiderüljön: a jótállást az Orbán-kabinet nem ismeri el, ellenben a tartozás több mint négymilliárddal gyarapítja a bank veszteségeit, amelyet egyébként is megviselt a tőzsdei válság miatt szinte ellehetetlenülő brókerház vesszőfutása. Ekkorra már komplett, a Postabank-sagával vetekedő legendárium alakult ki a bankcsoport körül: szabálytalanságok tömkelegéről lehetett hallani, amelyek állítólagos haszonélvezői között a vezető alkalmazottakon kívül neves közéleti személyiségek is gyakran feltűntek.
A hirtelen kegyvesztetté váló Erősre szakmai értelemben árnyékot vet, hogy a szakma, illetve a bankszövetség nem állt ki mellette, mint tette azt - az egyesek szerint keményen megleckéztetett, mások szerint otrombán meghurcolt - másik egykori bankvezér, Kunos Péter esetében. Erős János egy Svájcban bejegyzett, de nem "pedigrés" (egyes hírek szerint közel-keleti bázisú) bank itteni képviseletére vonult vissza, s az elmúlt négy évben nem sokat hallatott magáról.
Szegény Dzsoni és Árnika
Annak dacára, hogy erősen tartja magát az a nézet, miszerint Erős "kollektíve vállalhatatlan" a bankszakma részére, "kitagadása" a maga nemében sajátos. Leginkább egy tékozló fiú kipaterolására emlékeztet, akit családtagjai titokban, egyenként látogatnak. Az, hogy az utóbbi esztendőkben többször is megfordultak az előszobájában a hazai pénzügyi szféra prominensei, arra enged következtetni, hogy akadnak, akik úgy gondolják: "fű alatt" nem árt jóban lenni vele.
Jelölését az MFB élére kevesen tartják szerencsés lépésnek, elsősorban széles nyilvánosságot kapott múltja miatt. "Nincs bizonyíték rá, hogy valaha is elkövetett volna törvénytelenséget, ezzel együtt az MFB élére egyértelműen tiszta kezűnek ismert palit kellene ültetni" - fogalmaz pironkodva azon ismerőseinek egyike, aki nem kételkedik Erős szakmai képességeiben. Akad olyan sarkos álláspont is, miszerint kinevezése "az ország szégyene lenne", célja pedig nem más, mint az idei választásokon befutó két pártra áldozott támogatás ellentételezése.
A találgatásokkal ellentétben jogos kérdéseket vet fel, és egy nehezen kezelhető helyzetet vetít előre, hogy a kormány első lépésben az MFB felügyeletére mindjárt két kormánybiztost (Erős János, Zdeborsky György) is kinevez. (A kormánybiztosi kinevezés nem igényel bankfelügyeleti jóváhagyást, ellentétben a "mezei" vezérigazgatói megbízással.) A fejlesztési bank leendő elnökének és vezérigazgatójának mozgásköre (s ez gyakorlatilag az összes hazai részvénytársaságra igaz lehet) nem lehet mentes az átfedésektől, ami különösen két olyan erős egyéniség esetében válhat zavaróvá, mint amilyen a két poszt két várományosa. (Egyesek nem tartják lehetetlennek, hogy Zdeborsky távozása a CIB-től részben annak köszönhető, hogy vezérigazgatóként hasonló konfliktusba keveredett a bankba igazgatósági elnökként érkező Surányi György korábbi jegybankelnökkel.) Az összeférhetetlenséget többen annak ellenére készpénznek veszik, hogy a kormánybiztosok a magánéletben - már csak a közös vadászatok apropóján is - jó viszonyt ápolnak. (A Népszabadság információi szerint Erős és Zdeborsky egyaránt vezérigazgató lehet - vagyis e posztot megkettőznék -, míg a leendő bankelnök személye egyelőre nem ismert.)
Az, hogy a furcsa pár mit tud kezdeni a megalapítása óta leginkább egy módszeresen megdézsmált becsületkasszához hasonlítható MFB-vel, egyelőre kérdéses. Attól viszont sokan tartanak, hogy az új koalíciós kormány beleesik a leváltott kabinet azon hibájába, amit ellenzékből nemegyszer vetett a Fidesz szemére. Abba, hogy a hatalom elfelejt (nem akar?) ügyelni a látszatra.
Csák Csongor
Forrás: Magyar Narancs
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
